Több vendége volt idén Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusznak, mint tavaly (sonline.hu)

Holnap, azaz augusztus 3-án szedi a sátorfáját a Magyar Nemzeti Cirkusz karavánja Balatonlellén. A társulat július elsejétől augusztus 28-ig ötvenegy előadáson több mint negyvenezer néző előtt mutatta be új produkcióját. A tavalyi évhez képest pár százalékkal többen voltak kíváncsiak a műsorunkra – írja a sonline.hu. Székesfehérváron folytatják..

Bővebben…

Keresztelő a Magyar Nemzeti Cirkuszban Balatonlellén

Augusztus 17-én pénteken a nyaranta Balatonlellén műsort adó Magyar Nemzeti Cirkusz előadása alatt szokatlan ünnepséget terveznek; Magyarország első és egyetlen zebra-szamár zebmár kiscsikójának “keresztelőjét” tartják Ipacs Bence atya közreműködésével. Ekkor derül ki a lellei és boglári vállalkozók által  örökbefogadott kiscsikó neve is, amely múlt héten született Kenya (zebra) és Levente (szamár) szerelmének gyümölcseként.

A fotón ifj. Richter József cirkuszigazgató látható a zebmár csikóval, és annak anyjával, Kenyával (forrás: facebook.com)

Bővebben…

Télbúcsúztatás lélegzetelállító cirkuszi mutatványokkal Balatonlellén

Balatonlellére látogat az év elején Arany Bohóc díjat nyert ifjabb Richter József és felesége Merrylu, valamint a Magyar Nemzeti Cirkusz csapatának egy része február 24-én szombaton, lélegzetelállító mutatványokkal gazdagítva a BL YachtClub egész napos télbúcsúztató, műjégpályája-záró ünnepét – tájékoztatta Tóth Balázs főszervező a hirbalaton.hu-t.

(fotó: Tóth Balázs)

Bővebben…

Elefántséták a Balaton déli partján – Cirkuszok Éjszakája ráadás Balatonlellén (fotókkal)

A Balaton déli partjának nyári látványosságai közé tartoznak a neves Richter család cirkuszai Balatonlellén és Zamárdiban, amelyek elefántjai olykor kilátogatnak a településekre is. A balatonlellei Magyar Nemzeti Cirkusz július 29-én ráadást tart Cirkuszok Éjszakájából tekintettel arra, hogy július 15-én több százan nem fértek be az előadásra.

Szandra, a népszerű elefánt sétája Zamárdi utcáin (fotó: Döme Tamás)

Bővebben…