A Huray István utcai parkoló helyén, a KÖZTI Zrt. tervei alapján épülő komplexumnak két fő funkciója lesz: nagyszabású rendezvényeknek ad otthont, konferencia-központként és kiállítótérként is használják, valamint ezek alatt épült az első ütemben egy 290 férőhelyes mélygarázs is a rendezvényekre érkezők parkolási lehetőségeinek biztosítására.
Július elsején megnyitja kapuját az új konferenciaközpont Balatonfüreden (Füred TV)
Július elején tervezik megnyitni az új konferenciaközpontot Balatonfüreden, számítva arra, hogy az észak-balatoni város megkerülhetetlen lesz a vidéki konferenciaturizmusban. A hatszáz fős nézőtérrel, kétezer fős befogadóképességgel rendelkező, nagyrendezvények, bálok, kiállítások befogadására alkalmas épület főbejárata a Huray utcáról nyílik. A kétszintes kő, üveg épület belesimul a domboldalba, a mélygarázs bejáratát a 71-es főút felől helyezték el. A zöldtetős épületben mobilfalú szekciótermek is vannak, amelyek összenyithatók és egy háromszáz fős nagyteremként is használhatók. A mélygarázsban 300 fős mélygarázs várja a vendégeket – a Füred TV tudósítása szerint.
Így épül Balatonfüred multifunkcionális konferenciaközpontja (Magyar Építők)
A KÖZTI Zrt. tervei alapján épülő komplexumot Balatonfüred központjában alakítják ki. A Huray István utcai létesítmény két fő funkciónak tesz eleget; konferenciaközpontként és kiállítótérként használják majd, illetve ezek alatt épül egy mélygarázs a rendezvényekre érkezők parkolási lehetőségeinek biztosítására. Az épületben különböző rendezvények, konferenciák, kiállítások lebonyolítására lesz lehetőség.
Konferenciaközpont épül Balatonfüreden: nagy volt a tolongás a munkáért (napi.hu)
Konferenciaközpontot építtet Balatonfüred (napi.hu)
Konferenciaközpont épül Balatonfüreden (balatonfured.hu)
Várhatóan ez év augusztus végén elkezdődhet az egykori Huray utcai piac helyén a régóta tervezett konferencia- és rendezvényközpont építése, alatta mélygarázzsal. A hatmilliárdos beruházás, amelynek részeként a város központjában, a 71-es úton két közlekedési csomópont is létesül, a tervek szerint 2023 első felében készül el.