Vízügyi beszámoló: folytatják az illegális stégek, építmények felszámolását a Balatonon

Az elmúlt két évben érdemi lépéseket tett a vízügy az illegális balatoni víziállások felszámolásáért, amihez kellett az önkormányzatok segítsége is. Tavaly három, idén 13 vízparti önkormányzattal sikerült összefogniuk a 44-ből, a cél érdekében – derült ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság leköszönő igazgatójának beszámolójából, ami a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi, siófoki ülésén hangzott el. Dr. Csonki István szólt arról is, hogy a Balaton üzemeltetéséhez rendszeres forrásra lenne szükség, egyebek közt a nádkárosító, illegális stégbejárók felszámolásának folytatása érdekében.

Az illegális stégek, -építmények felszámolásáért a vízüggyel 2024-ben összefogó települések (Forrás: Dr. Csonki István előadása)

Bővebben…

Szabálytalan vagy engedély nélküli építmények, stégek bontása Balatonfűzfőn

Kaptunk pár olvasói fotót arról, hogyan bontották a héten a vízügyesek az engedély nélküli stégeket, építményeket Balatonfűzfőn a kőgátnál. Mint arról korábban hírt adtunk, Balatonfűzfő és Balatonkenese beazonosítható stégtulajdonosai kaptak legutóbb értestést a vízügytől, de az önkormányzatok is közzétették a felhívást, hogy aki nem bontja el maga az illegális vagy szabálytalanul megépített stégét, víziállását, tóparti építményét, annak a vízügy teszi meg, ami jóval többe kerül. Információink szerint drónt is bevetettek az utóbbi években igen elszaporodó szabálytalankodók felderítésére. A vízügy ténykedése kiterjed a stégkapuk eltávolítására is, ahol a bejárók közterületről vezetnek a vízbe. Ugyanis ha rendelkezik engedéllyel egy-egy ilyen vízi bejáró, akkor sem zárható le a jogszabályok szerint. 

Ilyen volt bontás előtt az egyik fűzfői illegális horgásztanya (olvasói fotó) 

Bővebben…

Balatoni stégbontások: felváltotta az indulatokat az együttműködés

Örömteli fordulat tapasztalható a Balatonnál. Míg tavaly olykor elszabadult indulatok kísérték a vízügy megkezdett stégelbontási akcióit, a HírBalaton információi szerint gyökeresen megváltozott az emberek hozzáállása. Elcsitultak az indulatok, és többen maguk kezdtek szabálytalan bejáróik felszámolásába. Az együttműködők olcsóbban megússzák.

Egyre többen maguk bontják el a szabálytalanul létesített stégeiket, bejáróiak (friss olvasói fotó)

Bővebben…

Most Vonyarcvashegyen bontják az illegális stégeket (fotók)

A napokban Vonyarcvashegyen bontják az illegális stégeket a vízügy balatoni kirendeltségének emberei. Van ahol vaskapukkal is meg kell bírkózniuk, holott kapukat az engedélyezett stégbejárókra sem szabad tenni, ha az közterületről vezet a vízbe. Az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség áprilisi közgyűlésén több tóparti település első embere is arra buzdította polgármestertársait, hogy segítsék a vízügy munkáját a kiszedett elemek elszállításával a gyorsabb, hatékonyabb munka érdekében. 

Egy elbontásra kerülő, engedély nélküli stégbejáró, ami körül jól látszanak az illegális, veszélyforrást is jelenthető, vízből kilógó karók is (Forrás: vízügy)

Bővebben…

Télre nem maradhatnak a Balatonban a stégek

November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket, és csak április elseje után lehet visszahelyezni őket a tóba, mivel a jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek komoly veszélyforrások lehetnek – közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője az MTI-vel csütörtökön.

Bővebben…

Néhány stég túlélheti; legálissá teszik Balatonmáriafürdőn az engedély nélküli utcavégi lejárók egy részét (nepszava.hu)

Huszonegy, a tóhoz vezető utca végén található, engedéllyel egyelőre nem rendelkező lejáró fennmaradását támogatja Balatonmáriafürdő önkormányzata – derült ki azon az egyeztetésen, melyen Galácz György polgármester és Kravinszkaja Gabriella, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője tájékoztatták az érintett, illegális stégekkel rendelkező utcák képviselőit. A hangulat, ellentétben az augusztus végi, az engedéllyel nem rendelkező lejárók felszámolását bejelentő fórummal, kifejezetten békésnek bizonyult: láthatóan jót tett közhangulatnak, hogy a több ezer nyaralót és helyit érintő kérdésben – a korábbi, balatoni ügyekkel ellentétben – kompromisszumkésznek mutatkoztak a hivatalok és a hatóságok – írja a nepszava.hu.
Bővebben…

Stégháború: helyi tiltakozók állításait cáfolja a szakértő – II. rész

Az elmúlt hetekben Balatonmáriafürdőn csúcsosodott ki a „népharag” az illegális stégbejárók felszámolása miatt. A helyi tiltakozók interneten közzétett videón is bemutatták saját vélt és valós igazukat. A HírBalaton felkérte a balatoni nádas szakértőjét, Dr. Pomogyi Piroskát, hogy reagáljon a kisfilmben bemutatottakra. (I. részIII. részutolsó rész.)

Bővebben…

Stégháború: helyi tiltakozók állításait cáfolja a szakértő – I. rész

Az elmúlt hetekben Balatonmáriafürdőn csúcsosodott ki a „népharag” az illegális stégbejárók felszámolása miatt, de Balatonfenyvesen is népes csoport támadja a polgármestert emiatt. A máriafürdői tiltakozók interneten elérhető videón is bemutatták saját vélt és valós igazukat – amit a HírBalatonnak is elküldtek. Felkértük a balatoni nádas szakértőjét, Dr. Pomogyi Piroskát, hogy reagáljon a kisfilmben bemutatottakra. Több részben közöljük az elhangzott állításokat és a szakértő reagálását. (A folytatás: II. részIII. rész ,  IV. rész.)

Bővebben…

A kormányhivatal támogatja a máriafürdői közösségi stégbejárók fennmaradását

Az elmúlt hónapokban több Balaton-parti településen is megkezdődött az illegális horgászkarók, stégek, bejárók felmérése és felszámolása a vízügy, a vízipolgárőrök és az önkormányzatok összefogásával, amely Balatonmáriafürdőn különösen nagy felháborodást váltott ki (a mintegy 120 stégbejáróból alig pár rendelkezett engedéllyel). A helyi önkormányzat kezdeményezte 21 utcavégben található közösségi bejáróstég esetében a vízügynél, hogy kapjanak lehetőséget a fennmaradásra. A kezdeményezést a vízügy, majd a hatósági jogkörrel rendelkező kormányhivatal is támogatja bizonyos feltételekkel – derül ki a település polgármestere, Galácz György mai közleményéből. A Balatonmáriafürdő által „kitaposott út” lehetőséget jelenthet más vízparti települések jelenleg illegálisnak számító közösségi stégbejáróinak fennmaradására is. 

Bővebben…

Pénz kérdése az illegális balatoni horgászkarók és stégek teljes felszámolása

A nyolc hajóval és jelenleg 79 taggal rendelkező Balatoni Vízi Polgárőr Egyesületnek kapacitása lenne, de forrása nincs elég, hogy a Balaton teljes partvonalán összeszedjék a szabálytalanul kihelyezett horgászkarókat és felszámolják az illegális stégbejárókat a vízüggyel karöltve – közölte az egyesület elnöke a HírBalatonnal.

A Balatonból július 19-án kiszedett horgászkarók (Forrás: Facebook/Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület)

Bővebben…