A Zánkai Erzsébet-tábor megújult Haditechnikai Parkja egyszerre tisztelgés a múlt előtt, és bepillantás a modern katonai technológiák világába – mondta a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára a park keddi átadóünnepségén.
Pénteken véget ér a tanév, kezdődik a vakáció (mti)
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. Az idei előrejelzések alapján megdől a tavalyi a rekord, és várhatóan több mint 215 ezer gyermek táborozik majd. Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a balatoni nyári élménytáborokat június 16. és augusztus 30. között rendezi meg, összesen több mint harminc ezer gyereket fogadva.
Több mint félezren tekerték körbe a Balatont a sereggel (honvedelem.hu)
Minden eddiginél többen – körülbelül ötszázötvenen – regisztráltak a haderő, Tekerj a sereggel nevű, Balaton-körüli, kétnapos kerékpártúrájára. A május 13-14-ei rendezvényen nem csupán a több mint 200 kilométeres távval, de az esővel és a széllel is meg kellett küzdeniük a kerekezőknek.
(fotó: honvedelem.hu/Kálmánfi Gábor)