Ismét álhírek terjednek a Balatonról (mmonline.hu)

Idén egy kicsit a tavalyihoz képest korábban elkezdődött az a Balaton ellenes hecckampány, amelynek főszereplője az extra drága lángos. Ugyanakkor az álhírek már a fagylalt árára is kiterjednek, holott néhány napja a Balaton Fagyija választás kapcsán több cukrász is elmondta, hogy idén mindössze 10 százalékkal (ötven-hatvan forinttal) emelik áraikat. Az egyik szakmai szövetség tanácsadója szerint teljesen „normális”, hogy idén már tavaszi szezonban elkezdődött a Balatonnal kapcsolatos álhírek gyártása, hiszen éppen választási kampány zajlik az országban. Ugyanakkor a jelenség nem új, már több tanulmány foglalkozott azzal, milyen hatása van annak, ha a politikusok vagy a konkurens turisztikai régiók álhíreket gyártanak versenytársaikról.

Bővebben…

Laposa Bence: hecckampány áldozata lett a Balaton, jogilag is lépnünk kellene (Infostart.hu)

A tó körüli egyéb programlehetőségeknek köszönhetően a balatoni turizmus jól átvészelte az augusztus eleji kedvezőtlenebb időjárást – mondta el Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, az Infostart.hu közlése szerint. A műsorban arról is szó esett, hogy idén mi okozta a legnagyobb kihívást a helybéli borászatok számára.

Bővebben…