Képzések és konferenciák szervezésével kíván emléket állítani a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) Dr. Hajósy Adriennenek. A 28 éve működő tóparti civil szervezet tavaly augusztusban veszítette el szakmai vezetőjét, szellemi hagyatékát méltó módon szeretnék megőrizni – áll az egyesület balatonfüredi küldöttgyűléséről szóló közleményben, amely kitér a Zöld Fesztiválra és az Európai Hulladékcsökkentési Héthez való csatlakozásra is.
Végleg elhajózott Dr. Hajósy Adrienne, pénteken lesz a temetése
2022. augusztus 26-án 11 órakor lesz a temetése Dr. Hajósy Adrienne-nek Balatonföldváron a Régi temető urnakápolnájában (előtte misét mondanak érte 10 órától a helyi Szt kereszt templomban). A geofizikus környezetvédő a Balaton megvédéséért is sokat harcolt, többek között az üdülő legaktívabb és legnagyobb civil szervezetének, a Nők a Balatonért Egyesületnek (NABE) szakmai vezetőjeként. Szakmai tanácsaival, önkéntes munkájával sokaknak nyújtott önzetlen segítséget élete utolsó pillanatáig.
Elhunyt a Nők a Balatonért Egyesület szakmai vezetője, Dr. Hajósy Adrienne
A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) tájékoztatása szerint Dr. Hajósy Adrienne, aki a balatoni civil szervezet szakmai munkáját irányította, pénteken hunyt el.
“Egyszer csak nem lesz Balatonunk, ha így folytatjuk” | Nád és beton – I. rész (Partizán)
„Hiába költenek milliárdokat a térség turizmusára, ha közben a tóról megfeledkeznek” (nepszava.hu)
Mohó beruházók, láncfűrészek, daruk, beton, térkőhalmok. Hiába költenek milliárdokat a térség turizmusára, ha közben a tóról megfeledkeznek – figyelmeztet a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) programvezetője, Dr. Hajósy Adrienne geofizikus, aki a nepszava.hu-nak adott interjújában bővebben is kifejtette a véleményét.
Balatoni civilek: zajvédő fal helyett piros motorvonatokat
– A vasúti sínek mellé épített zajvédő falnak nincs lényeges zajcsökkentő hatása – erre a következtetésre jutottak a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) és a Reflex Környezetvédő Egyesület aktivistái a júniusi fonyódi méréseik során, amiről a hirbalaton-hu-nak is beszámoltak. A civilek szerint a vasúti zaj csökkentésének hatékonyabb módja lenne a csendesebb piros motorvonatok közlekedtetése a Balaton-régióban.