Még két hétig pályázhatnak a helyi közvilágítás korszerűsítésére a vidéki kistelepülések, október közepéig van nyitva a közvilágítási pályázat – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára és Gyopáros Alpár kormánybiztos kedden.
Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán
Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat
Megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat a Magyar Közlönyben – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben emlékeztetett, a kormány májusban arról határozott, hogy még idén elindítja az új, tízéves templomfelújítási programot, amelyet a Magyar Falu Programban az Agrárminisztérium a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságával valósít meg.
Az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő boltok pályázhatnak támogatásra
Az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő élelmiszerüzletek és/vagy hentesüzletek adhatják be pályázatukat működési támogatásra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.
Utcák és járdák felújítására pályázhatnak falusi önkormányzatok (MTI)
Kihirdeti a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára- jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Kistelepülési önkormányzatokhoz kerülhetnek állami ingatlanok (24.hu)
Folytatódik a Magyar Falu program (MTI)
A Magyar Falu programot 2025-ben is folytatják, az idén még több támogatást nyújt a kistelepüléseknek a kormány – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán vasárnap közzétett videóban.
Gyopáros Alpár Örvényesen: bíznak a falu jövőjében a kistelepülések lakói (MTI)
A Magyar falu program révén történt beruházásoknak köszönhetően bíznak a falvak jövőjében a kistelepülések lakói – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Örvényesen, a Magyar falu programban beszerzett gépek és eszközök tárolójának átadásán.
Folytatódik a Magyar Falu Program – erről is egyeztettek a polgármesterekkel Szántódon (sonline.hu)
Szántódon ismertették a vidékfejlesztő projektcsomag eddigi sikereit és jövőbeli céljait. A Magyar Falu Program már több mint 50 milliárd forint támogatást nyújtott Somogy megyének, javítva a falusi közösségek életminőségét.
A Magyar falu programban érintett települések több mint felében folyamatosan emelkedik a népességszám (MTI)
A Magyar falu programban érintett települések több mint a felében nem hogy megállt a népességszám-csökkenés, hanem folyamatosan emelkedik – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.