Megkapta a környezetvédelmi engedélyt Club Aliga többek által támadott fejlesztési terve

Club Aliga több civil szervezet által is támadott fejlesztési tervére kiadta a környezetvédelmi engedélyt a Somogy Megyei Kormányhivatal. A helyiek, az önkormányzat és a civil szervezetek egyetlen észrevételét sem vették figyelembe – közölte Bukovszki András, az érintett település, Balatonvilágos képviselőtestületének tagja, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) helyettes elnöke. A terv mint nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás kapta meg az engedélyeket, vagyis nem kell betartani sem a Balaton védelmét szolgáló jogszabályokat, sem a helyi építési szabályzatot – tette hozzá. 

Bővebben…

Még az idei is nehéz év lesz Cserszegtomaj gazdálkodásában (Keszthelyi TV)

Átgondolt költségvetéssel kellett az elmúlt évben gazdálkodni Cserszegtomajon. A nagyközség forrásai jelentősen csökkentek, mely a fejlesztések és rendezvények terén is éreztette hatását. Az idei évben számos terve van a településvezetésnek, jelentős összegben igényeltek már pályázati támogatást. Bölcsődefejlesztés, gyógyszertár és gyermekorvosi rendelő létesítése is szerepel a célok közt.

Bővebben…