Olaszrizlingek adják az egységes balatoni bort (sonline.hu)

Két újabb balatoni pincészet, a Bujdosó Szőlőbirtok és az Androsics Birtok is hamarosan palackozhat Hegybort. Néhány nappal ezelőtt döntöttek a Balatoni Kör bírái arról, melyik borászatok nedűi felelnek meg az ehhez szükséges kritériumoknak. Az ítészek emellett kiválasztották azokat a pincészetek is, akik méltók arra, hogy az eggyel magasabb kategóriát, a Balatonbort palackozhassák – írja a sonline.hu. Kizárólag olaszrizlinggel lehet nevezni.

Bővebben…

„Kóstold Körbe!” idén is a Balaton körül (vitorlazzitthon.hu)

Immár hetedik alkalommal mutatták be a – balatoni borászatokat és vendéglátó vállalkozásokat tömörítő – Balatoni Kör egyesület „Kóstold Körbe!” kiadványát, a Szántód és Tihany között közlekedő kompon. Az eseményen debütáltak a 2021-es BalatonBorok is, valamint az idei évre tervezett újdonságokról is szó esett – írja a vitorlazzitthon.hu.

(Fotó: Vitorlázz Itthon)

Bővebben…

Ismét BalatonBor bírálat (Bor és Piac)

Hamarosan kiderül, mely borászatok készíthetnek idén BalatonBort, illetve HegyBort! Várják a borászatok jelentkezését! A BalatonBor az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon, ezért joggal mondhatjuk, hogy „a Balaton Bora”. A BalatonBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, de bárki készítheti, aki megfelel a Szabályzat feltételeinek.

Bővebben…