Szűrések és előadások a diabétesz világnapon Veszprémben (veol.hu)

Két év szünet után tarthatták meg ismét személyes részvétellel a diabétesz világnapi rendezvényt a megyeszékhelyen – írja a veol.hu.

A programot, ahogy 1994 óta minden évben, ezúttal is a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület és az Alapítvány a Cukorbetegekért szervezte közösen. Ovádi Péter országgyűlési képviselő az egyesület immár több mint három évtizedes tevékenységét méltatta, kiemelve, hogy erőt és kapaszkodót adnak a tagjaiknak. Hozzátette, az országos egyesület stratégiai partnere a kormánynak, és közösen megtesznek mindent azért, hogy segítsék a diabéteszes betegeket.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a járvány után és a mostani nehéz időszakban csak a közösség ereje tudja átsegíteni az embert. Ebben példát mutat az egyesület is, amely egy összetartó közösség, és a nehézségek között számíthatnak egymásra. Vándorfi Győző, a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület elnöke elmondta, a rendezvényen egészségügyi szakemberek tartottak előadásokat a cukorbetegségről és a diabétesszel kapcsolatos szövődményekről, valamint azok megelőzéséről. Az előadások mellett kiállítások, ételbemutatók, szűrővizsgálatok és mozgásprogram is várta a rendezvényre érkezőket, míg a betegségben nem érintettek rizikószűrésen vehettek részt.

Vass Margit, az Alapítvány a Cukorbetegekért kuratóriumi elnöke arról beszélt, Magyarországon mintegy 800 ezer ember szenved cukorbetegségben, és további közel félmillióra tehető azoknak a száma, akik érintettek, de nem diagnosztizálták náluk a betegséget. Felhívta a figyelmet, a megelőzésben és a már diagnosztizált cukorbetegség esetén is rendkívül fontos a rendszeres testmozgás. Leszögezte, a túlsúly kétszeresére, az elhízás háromszorosára növeli a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Hozzátette, súlyos következményekkel – például szív- és érrendszeri szövődményekkel és látásvesztéssel – járhat, ha valaki a diagnózis után sem változtat az életmódján.