Szolgálati lakásokkal csábítják Balatonszentgyörgyre a szakembereket (sonline.hu)

Balatonszentgyörgy az elmúlt években számos projektet valósított meg, és a jövőre úgy készül, hogy a közösség életét még kényelmesebbé tegye. Modern bölcsőde, felújított művelődési ház, új utak és szolgálati lakások – írja a sonline.hu.

 

Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy a település tavaly átadta a több mint négyszázmillió forintból megújult bölcsődét, idén januárban a művelődési ház belső felújítása és egy új szabadtéri színpad építése zárult le százhatvan millió forintos beruházással. A település Vörs és Hollád községekkel összefogva kétszázmillió forintos útépítési projektet is megvalósított, amelynek közel kilencvenmillió forintos része helyi utak korszerűsítésére szolgált, és most a záró ellenőrzések zajlanak.

A Balatoni Fejlesztési Tanács támogatásával Balatonszentgyörgy ötvenmillió forintos forrást nyert két szolgálati lakás teljes felújítására. Az épületben korábban három lakás volt, egyiküket már a Magyar Falu Program keretében korszerűsítették, most pedig a másik kettő belső tere – padozat, falazat, gépészet – újul meg.

– A szolgálati lakások orvosok, tanárok és hivatali dolgozók számára biztosítanak otthont, így könnyebben vonzunk szakembereket a településre – magyarázta a polgármester. A mikrotérségi központként működő falu oktatási, egészségügyi és hivatali szolgáltatásokat nyújt, így a lakások kulcsfontosságúak a szakemberek helyben tartásához.

 

Közösségi intézmények megújulása

A Versenyképes Járások Program keretében Balatonszentgyörgy és a környező települések közösen pályáztak közösségi intézmények fejlesztésére, több mint harmincmillió forintos forrásból. A projekt a helyi bölcsődét, óvodát, iskolai konyhát és a balatonberényi óvodát érinti, amely a Balatonszentgyörgyi Margaréta Óvoda tagintézménye. A cél az elavult eszközök pótlása, mivel a bölcsőde építése során az eszközbeszerzésre kevesebb pénz jutott, és az óvodában is régóta halmozódtak az igények.

A pályázatokat április elején nyújtották be, a döntés hamarosan várható.

Farkas László Nándor elmondta, a közösségi intézmények korszerűsítése mellett a vezetés olyan pályázati forrásokat céloz meg, amelyek minimális önerőt igényelnek, biztosítva a fenntartható fejlődést. „Célunk, hogy a falu még élhetőbb legyen a helyiek és az ide érkezők számára egyaránt”– fogalmazott a polgármester a sonline.hu-nak.