Szívvel-lélekkel gyúrják a tökéletes lángost Köveskálon (welovebalaton.hu)

Köveskálon második éve annak, hogy Hilda néni és fia lángosozót nyitott saját kertjük végében. Évek óta dédelgetett álom volt ez, de tavaly jutottak el oda, hogy meg is valósítsák. Lángost szinte bárhol találni, viszont olyan jó lángost, amiért még Budapestről is elmennek az emberek, kevés helyen. Megkóstoltuk Hilda lángosát.


 
Köveskál elején egy hatalmas udvarba lépünk be, melynek kapujában egy virágokkal kifestett sziklán ez áll: Vadvirág 3. A hely ehhez a címhez tartozik, de a főútról lehet megközelíteni.

A kert élénkzöld fái, tarka növényei, díszei és vitorlái mind hozzáadnak a mesebeli érzéshez, a jobb oldalon található büfékocsiban pedig éppen készülnek a friss lángosok – olajszagnak nyoma sincs, a jókedv viszont annál inkább körüllengi.

A büfékocsi nagyon tiszta, és azt is megtudjuk, hogy minden héten takarítják az olajsütőt, ami vadonatújnak tűnik. Tisztaság és rend nélkül nem indulhat el a munka. Az egyik polcon névre szóló poharak sorakoznak, amik a családtagoknak és a közeli barátoknak vannak bekészítve.

„Ha jó a lángos, elmegy érte az ember”
Horváth Richárd arról mesél, hogy sokak bátorítására kezdtek bele a családi vállalkozásba. Évekig dolgozott külföldön, majd édesanyjával közösen határoztak úgy, hogy a maguk útját járják, és lángosozót nyitnak, aminek Hilda néni 15 évnyi tapasztalata az alapja.

„Én mindig konyhán dolgoztam, ez az, amit szeretek csinálni. Tőlünk mindenki mosolyogva megy el, jó élménnyel, szeretnek minket” – mondja Hilda néni.

A teljes cikk itt elolvasható.