Színpadon a magyartenger – Magyar népmese a családról, ami bármelyikünké lehetne (telex.hu)

Összetartozunk – mondjuk a családunkról, de mondják/mondjuk (mostanában egyre többször) a nemzetről is. Akkor is, ha nem mindig értünk egyet, akkor is, ha sok dologról teljesen mást gondolunk, akkor is, ha néha összekülönbözünk. Összetartozunk, mert „egy vérből valók vagyunk”, és azért is, mert azt mondjuk a Balatonra, az a magyar tenger. Pedig nem is az. Illetve az, nekünk az, csak „elfogyott belőle a só, mert értünk már az Isten se sír”. Bíró Bence első egész estés önálló darabja arról a családról mesél, amelynek a tagjai minden nyáron összegyűlnek a magyar tenger partján, hogy találkozzanak azokkal, akikkel talán nem is akarnak, de néha muszáj. Mert a család az család. A magyartengert Alföldi Róbert rendezésében mutatta be a Centrál Színház novemberben. Mese a legrosszabb magyar családról, ami tragikus, mégis (majdnem) végig lehet nevetni rajta.

Olyan emléke talán mindenkinek van, ahogy hazafelé tart újdonsült párjával a családi ebédre, és darálja a listát, kivel miről nem szabad beszélgetni: nagymamával vallásról, nagypapával politikáról, nagybácsival Trianonról, nagynénivel arról, hogy nem eszünk húst, anyával és apával semmiről, ami a továbbtanuláshoz köthető.

Így kezdődik a magyar tenger is: Budapestről Balaton felé tart Gábor (Szécsi Bence) és Örs (Fehér Tibor), hogy Gábor nagyszüleinek házassági évfordulója alkalmából találkozzanak a családdal. Számukra csak egy szabály van, de az fontos: nem beszélnek arról, hogy nem lakótársak. Mindketten fiatal színészek, Örs ráadásul egy tévés sorozatszerepnek köszönhetően egyre ismertebb is. Szeretik egymást, ezt a családból páran tudják-sejtik, de beszélni nem beszél róla senki.