Szigliget támogatáshoz jutott szolgálati lakása felújításához

Szigliget a modern kor igényeinek megfelelő, szakembert-vonzó szolgálati lakást alakít ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pályázatán nyert 24 millió forintnyi támogatás segítségével, amihez 16 millió forintot önerőt kell biztosítania. A nyárra megvalósuló beruházás csak enyhíteni tud a település problémáján – mondta el a polgármester a HírBalatonnak.

 

A Balaton-régió lakhatási problémáinak és szakember ellátottságának enyhítésére 4,5 milliárd forintnyi keretet biztosított a kormány önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, illetve építésére.

A BFT által tavaly tavasszal kiírt pályázat első fordulóján tíz önkormányzat nyert el támogatás. Közülük az egyik Szigliget, ahol már javában zajlik a beruházás.

Balassa Dániel polgármester a HírBalatonnak elmondta, a település a meglévő, önkormányzati tulajdonú, mintegy 70 négyzetméteres orvosi szolgálati lakását újítja fel az elnyert támogatás segítségével. A 930 állandó lakosú Szigliget jelenlegi háziorvosa nyugdíjas korú, és ha egyszer valóban nyugdíjba vonul, egy vonzó lakással lesz reménye a településnek arra, hogy ne maradjon orvos nélkül.

–          Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két helyi fiatal is orvosi egyetemre jár, talán egyikük itt tartásához is segítséget nyújt majd a lehetőség – fogalmazott a polgármester.

Addig többféle szakember otthonául szolgálhat majd a felújított lakás. Balassa Dániel, ha tehetné, még legalább 3-4 szolgálai lakást alakítana ki már meglévő ingatlanok megvásárlásával, semmiképpen nem újak építésével. Mint kifejtette, jelenleg ugyan a település egyik intézményének működését sem veszélyezteti még szakemberhiány, de nagy szükség lenne fiatalításra, a fiatalok megtartására, vagy idevonzására. Tragikusnak nevezte a fiatalok lakhatási helyzetét az egész Balaton-régióban, ami alól Szigliget sem kivétel.

–          Óriási szükség lenne bérlakásokra is, hiszen a balatoni ingatlan árak megfizethetetlenek a pályakezdők számára – mondta.

Hozzátette, aki önálló életre vágyik, illetve szeretne elköltözni a szülői házból, netán családot alapítani, gyakorlatilag el kell hagynia az otthonát, a régiót. Ráadásul, ha lenne bérlakása az önkormányzatnak, akkor is sok évig kellene ezekben kedvezményes lakhatást biztosítani ahhoz, hogy a mai árak és bérek mellett legyes esélye a bérlőknek kellő megtakarításra építkezéshez vagy ingatlanvásárláshoz – jegyezte meg.