Szezont értékelt a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (TV Keszthely/police.hu)

A turisztikai idényben a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) hangolja össze Somogy, Zala, Veszprém és Fejér vármegyében a főkapitányságok, továbbá a társszervek, önkormányzatok és civil szervezetek tevékenységét. A bizottság azért működik, hogy a rendőrség ebben az időszakban is eredményesen hajthassa végre a Balaton és a Velencei-tó térségében megnövekedett feladatait. A tevékenység koordinációját 2025-ben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság végezte – írta honlapján a rendőrség. 

Az idényzáró plenáris ülésre szeptember 30-án került sor Vonyarcvashegyen, a Zenit Hotelben. Az együttműködésen alapuló rendőri tevékenységet dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint a BKKB 2025. évi soros elnöke, Kovács Béla rendőr ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes összegezte. Értékelőjében kiemelte, hogy az eredményes és zökkenőmentes összefogásnak köszönhetően sem a helyi lakosok, sem az üdülni és pihenni vágyók biztonságát veszélyeztető kiemelt esemény nem történt.

„Egy nagyon alapos elemző munka előzte meg az idei nyári felkészülést. Ennek az aprópénzre váltása volt az, ami a mindennapi munkát egyébként igazította. És ezeknek az erőfeszítéseknek egyértelműen kellett, hogy következzen az a pozitív hatás, az az eredmény, amit számokban is ki lehet mutatni. Ugye a baleseti statisztika az, ahol a továbbiakban is nagyon komoly erőfeszítéseket kell majd kifejtenünk és tovább kell javítani ezeket az eredményeket.” 

– idézte a TV Keszthely tudósítása dr. Vereckei Csaba Iván a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitányát.

A rendezvény elöljárója, dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes hangsúlyozta, hogy évről-évre kiemelkedő szerepet kap az összehangolt, szakmailag kifogástalan rendőri tevékenység annak érdekében, hogy szavatolható legyen a hazánkba látogató turisták és a lakosság közbiztonságérzetének szilárd fenntartása.

Az egyenruhások 3 célt határoztak meg: egy elemző-értékelő tevékenység finomhangolását, a közlekedésbiztonság javítását, valamint a DELTA program végrehajtását. Zalában csökkent a személyi sérülésekkel járó balesetek száma. A sebesség túllépés a négy vármegyében növekedett, Veszprémben volt a legtöbb. Csökkent viszont a bűncselekmények, a betörések, a lopások, a gépjárműfeltörések és az ittasan közlekedők száma. A DELTA programon belül több sikeres akciót hajtottak végre, több mint 200 esetben indítottak eljárást. Nagy tömegeket vonzó rendezvényeken is jelen voltak, mint például a KeszthelyFest. Együttműködtek a vízimentőkkel, csökkent a vízi balesetek száma is.

„Azt gondolom, hogy egy is sok, tehát én azokat, hogy csökkent, nő, mindig óvatosan kezelem. Alapvetően igen, csökkent a bűncselekményszám valamennyire. De a legfontosabb az, hogy azok a szélsőséges, súlyos bűncselekmények, hadd mondjak egy példát. Még a ’90-es években Siófok városából naponta 20-25 nagyértékű gépjárművet tulajdonítottak el, addig most egy gépjármű lopásunk történt, egy kisebb értékű autóra. Tehát össze se lehet hasonlítani azt gondolom a mai Balatont a korábbi Balaton közbiztonságával.” 

– emelte ki Molnár Gábor a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya.

A zárórendezvényen adták át a BKKB zászlaját a következő soros elnök vármegye, Somogy képviselőjének. Elismeréseket is átadtak. Két nagykanizsai rendőr pénzjutalmat kapott a szeptember 12-i emberölés elkövetőjének elfogásáért. A BKKB akcióban résztvevőknek köszönetet mondott Pali Róbert polgármester. Kollégáiknak meglepetésként vidám jelenetet adtak elő a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtósai.