Szerdán kezdődik az Everness Fesztivál Alsóörsön (24.hu/hirbalaton.hu)

Idén hetedik alkalommal,  június 19.- 24. között rendezik megy az Everness Fesztivált Alsóörsön. Európa legnagyobb önismereti és életmód-fesztiválján a résztvevők egy héten át ünneplik a tudatosságot, teret adnak a feltöltődésnek és a szervezők állítása szerint létrehozzák azt a közösséget a Balaton partján, amiből egész évben erőt meríthetnek. A koncertek, mozgás-, tánc-, és jógaprogramok az elmúlt évekhez képest átláthatóbb kínálattal és tágasabbak helyszínekkel jelennek meg. 

Az idei a hetedik fesztiválunk, éppen ezért úgy gondoltuk, a mostani évet mi is a megújulás jegyében töltjük – idézi Klein Csaba főszervezőt a 24.hu. Kifejtette: fontosnak tartják, hogy továbbra is mindenki megtalálhassa a fesztiválon a számára megfelelő önismereti utat, ennek érdekében idén erősebb nyitást terveztek a pszichológia, a tudományok, zenei téren pedig a jazz és a pszichedelikus zene felé.

Idén a zenei színpadon egy különleges kísérletre hívtuk az előadóinkat – ezt már Gyöngy Dániel a fesztivál zenei programvezetője nyilatkozta. Kifejtette: a külföldi és a hazai fellépőket arra kérték, fogalmazzák meg, mit is jelent számukra a spiritualitás és próbálják meg ezt a közönségnek zenei keretek között visszaadni, tolmácsolni.

A szervezők szerint évek óta a Sound Trip Hangterápiás tér vonzza a legtöbb vendéget. Azt ígérik, ott a relaxációk és hangmeditációk mellett újszerű zenei kísérletekre is számíthatnak a résztvevők. Azt ajánlják, aki kedvet érez, vigyen magával a fesztiválra valamilyen hangszert, mondván, „idén sincs Everness Balaton-parti jammelés nélkül” – tudósít a 24.hu.