Százmilliós károk az özönvíz után Keszthely térségében (tvkeszthely.hu)

Cserszegtomaj, Rezi és Karmacs településvezetése is vis maior támogatási kérelmet nyújtott be a Belügyminisztériumhoz. Pozitív elbírálás esetén a költségek 70 százalékát téríthetik meg a központi büdzséből. Múlt hét elején, két nap alatt 100 milliméter eső hullott Keszthely térségében, mely kéthavi átlagnak felel meg. Utakat, hídakat is megrongált a villámárvíz.

Cserszegtomajon a múlt héten lezúduló esővíz több földutat rongált meg. Ezeket saját erőből javíttatja ki az önkormányzat. Jelentős mennyiségű dolomitot hordanak a sérült utakra a helyi vállalkozók. Nem csak itt, hanem a nagyközség nyugati oldalán, a Sümegi út felől is több kár történt az utakban.

Egy híd is áldozatául esett az özönvíznek. A megáradt Csókakői-patak előbb az átereszig mosta el az útburkolatot, majd a vasbeton pengefalat is ledöntötte a Csókakői utcában. A két településrészt összekötő utat lezárták. A nagyközség polgármestere azt mondja, hogy ennek a helyreállítására és több út újraaszfaltozására már vis maior támogatást igényeltek.

„Rendkívüli képviselő-testületi ülés döntése is szól róla, hogy 120 millió forintos kár okán jelentkeztünk be. Azonban a segítőink, a szakmában nálunk sokkal jobban ezekhez a dolgokhoz értők bejárták a baj helyeit és feltételezésük, hozzászólásuk szerint jóval nagyobb kárral kell számolni” – nyilatkozta Bartha Gábor.

Reziben is súlyos károkat okozott az özönvíz. A Rigósi úton van olyan rész, ahol 60 centimétert süllyedt meg az aszfalt. A polgármester azt mondja, hogy a károk olyan mértékűek, melyet csak központi segítséggel tudnak helyreállítani. Szakértők segítségével már benyújtották a támogatási kérelmüket a vis maior támogatásra.

Cserép Gábor, polgármester: „120 millió forintnyi a helyreállításhoz szükséges forrás erre az útszakaszra. Ez az út 2 kilométer hosszú, amelynek 2/3 része teljesen tönkrement, elvitte a víz, illetve szétszedte, fölszaggatta az aszfaltot.”

Az út annyira megrongálódott, hogy el kell távolítani a rossz aszfaltréteget, pótolni kell a kimosott útalapot és újra kell aszfaltozni, illetve a vízelvezetést is ki kell építeni. A településvezetés abban bízik, hogy 2 hónapon belül döntés születik a támogatásról. A többi kárt szenvedett utat év végéig, saját erejéből állítja helyre az önkormányzat.

Egy héttel ezelőtt, a villámárvíz 3-3,5 méteresre duzzasztotta az amúgy 30 centiméteres Karmacsi-patak vizét. A kerítésen most is látszanak a hordalék nyomai. A polgármester szerint a legveszélyeztetettebb pont a patak közelében fekvő szennyvízátemelő volt. A fotókon is látható, hogy az elektromos berendezések éppen nem áztak el. Csak kevésen múlott, hogy működőképes maradt a rendszer. A falunak már régi szándéka, hogy az ilyen áradások elkerülését orvosolja egy tározó építésével – mondja Kelemen István polgármster:

„2015-ben nyújtottunk be pályázatot egy puffertározó kialakítására a mögöttem látható területre, ez egy önkormányzati tulajdonú terület. A terveink szerint egy 3-3,5 hektárnyi területen került volna kialakításra egy puffertározó, ez nem nyert támogatást. Még nem vetettük el a gondolatot. Én úgy gondolom, hogy a mostani villámárvizes, csapadékos időszak ki fogja majd követelni, hogy előbb-utóbb ez a tározó elkészüljön.”

Az özönvíz miatt egy magánudvart és két utat is át kellet vágni a munkagépekkel, hogy gyorsítsák a víz elfolyását. Előbbit saját forrásból, míg három elmosott út helyreállítását vis maior támogatásból akarja rendbe tenni a karmacsi önkormányzat. Az első felmérések alapján 4,5 millió forintos igényt nyújtott be a település.

Az önkormányzatok, valamint kistérségi társulások részére nyújtható vis maior támogatási igényekről a belügyminiszter dönt a beérkezést követő 90 napon belül. Az igényelhető és megítélhető támogatás maximális mértéke a védekezési és helyreállítási költségek 70%-a.

A Keszthelyi TV híradója itt tekinthető meg.