Összesen 304 millió forintból újíthatja meg Siófok a szabadstrandjait – jelentette be Szajcz Adrián önkormányzati képviselő, a Fidesz helyi frakciójának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
A pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség írta ki és a Balaton-parti Kft. készítette elő és nyújtotta be. A sikeres elbírálás után az Aranyparton a Táncsics utcától, a Hermann Ottó utcáig 192 millió forintból, míg az Ezüstparton a Csongor utcától a Zichy utcáig 112 millió forintból újulhatnak meg a szabadstrandok.
– A pályázati pénzből az említett területek tereprendezését valósítja meg a város – mondta Szajcz Adrián. – A lépcsőbejárókat saválló bejáróra cserélik, új öltözőkabinok épülnek, értékmegőrzőket létesítenek, s mindezeken kívül játszóteret, lábtenisz, és strandröpladba-pályákat alakítanak ki.
De úgynevezett teqball asztalokat is beszereznek, amely a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit vegyítő sport. S persze a zöldterületek karbantartására is figyelmet fordítanak, hiszen faültetést is terveznek a szakemberek az érintett partszakaszokon – közölte a lappal a képviselő.
– A siófokiak régen várt igénye teljesülhet a beruházással – húzta alá Szajcz Adrián. – Jól látszik, a munka mindig meghozza gyümölcsét, és aki pályázik, nyerhet is.
A fejlesztések eredményét a helyiek és a turisták már idén nyáron élvezhetik, hiszen a munkálatokkal június 30-ig végeznek a szakemberek a beruházással érintett siófoki szabadstrandokon – írja a sonline.hu.