Szaunamester-versenyt rendeznek a hétvégén Zalakaroson

A hétvégén Zalakaroson rendezik meg a Sauna Herbal Cup nemzetközi szaunamester-verseny magyarországi fordulóját – közölte a Magyar Fürdőszövetség csütörtökön az MTI-vel. A pénteken kezdődő versenyen, amelyet immár negyedik alkalommal rendez meg az Aufguss.hu, 3 nap alatt 18 profi szaunamester, 56 szaunaprogram, 4 tagú profi nemzetközi zsűri, versenyprogramok és számtalan kísérő program várja a közönséget.

 

A Sauna Herbal Cup egy rangos nemzetközi versenysorozat szaunamesterek számára, melyet 2013 óta rendeznek meg. A versenynek 2019-ben volt először hivatalos magyar fordulója. Az eseményre szerte az országból neveznek profi szaunamesterek, hiszen a hazai forduló nyertesei képviselhetik majd Magyarországot a sorozat nemzetközi döntőjében, amely idén Prágában lesz november 24-27. között.

Mint írják, a Sauna Herbal Cup a természetes egészségtámogatás versenye, legfontosabb küldetése hogy ráirányítsa a figyelmet a természetes, egészséges szaunaélményekre.
A mesterek két programmal készülnek: egy nyugtató herbál szaunaprogrammal, melynek során nem csupán természetes illóolajok kombinációját használják, de gyógynövényekkel, füstölőkkel és számos más természetes anyaggal is gazdagítják a programot. A verseny második elemeként a mesterek készítenek egy kizárólag természetes anyagokból álló saját bőrápoló programot, amelyet egy elméleti prezentáció után a gőzkabinban mutatnak be a gyakorlatban is.

A versenyen idén cseh, lengyel, német és dán szakértők pontozzák a szaunamesterek munkáját, de a közönség is szavazhat kedvenceire.
A közleményben felidézik, hogy 2021-ben a koronavírus-járvány miatt kizárólag Magyarországon rendezték meg a Sauna Herbal Cupot és a tavalyi döntő is elmaradt. 2022-ben az idei nyertesek mellett a tavalyi győztesek is lehetőséget kapnak a döntőn való részvételre, így dupla esélyekkel indul Magyarország a prágai döntőn.