Számos képzőművészeti stílus megjelenik az Almádi Tájkép Biennálén (veol.hu)

Közel félszáz alkotó műve látható a napokban nyílt Almádi Tájkép Biennálén.

A kétévente rendezendő tárlat 2008-ban indult Pannónia Tájkép Biennálé címen. A kiállításra olyan műveket várnak, amelyek az utóbbi években készültek, az alkotások témája a Bakony és a Balaton környéke. A tárlatnak – amelyen 44 alkotó munkája látható – először adott otthont a Magtár épülete.

A kiállításon néhány fotó mellett tollrajz, rézkarc, olaj-, akril-, és pasztellképek, valamint vegyes technikával készült művek is láthatók, mások mellett Fábián László, Jáger István és Kamper Lajos grafikusok, Fülöp Lajos, Hunyadi Gábor, Kemenes Katalin, Khell Zoltán, Koppány Attila és Sándor József Attila festőművészek alkotásai.

Varga-Amár László, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának elnöke megnyitójában elmondta, a kiállítás anyaga színes, a témát számos irányból közelítették meg az alkotók. A szakember megjegyezte, egy országos felhívás esetén még több alkotó munkája lenne látható, mivel sok képzőművész kötődik a Balatonhoz. Az elnök arról is beszélt, a képzőművészek a 19. század közepétől fedezték fel a Balaton szépségeit. Megfestette a tó arcait Szinyei Merse Pál, Mészöly Géza, Csók István, Egry József, Bernáth Aurél és Grünwald Béla is.

Bati János, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója köszöntőjében kiemelte, a kiállítást Kelemen Marcel festőművész rendezte, a tárlat anyagáról elektronikus katalógus is készült. A megnyitón közreműködött Bábel Klára hárfán. A tárlat augusztus 28-ig látható.