Szakítottak a szemétszállítóval, 400 milliós kártérítést kell fizetniük az önkormányzatoknak (sonline.hu)

Kilenc év után született ítéltet a siófoki székhelyű Zöldfok Zrt. és 56 somogyi önkormányzat szemétszállítási ügyében. A településeknek 400 millió forintot kell fizetniük a társaságnak a jogerős bírósági ítélet értelmében – írja a sonline.hu.

 

Hosszú pereskedés után került pont a ma már állami tulajdonú siófoki Zöldfok Zrt. és a nyugat balatoni hulladékgazdálkodási társulás vitájának végére. A pert még 9 éve indította a Zöldfok Zrt. az 56 települést tömörítő társulás ellen, mivel álláspontja szerint bevételtől estek el a különválás miatt. Az elsőfokú tárgyalás áprilisban, a másodfokú pedig májusban zajlott. A hosszú évekig húzódó pereskedés során két bíró is tárgyalta az ügyet, végül egy harmadik hozta meg a jogerős döntést, amely elmarasztalta a helyhatóságokat.

Az ítélet egy olyan szakértői vélemény alapján született, amely semmilyen kérdésre nem ad választ. Felháborítónak tartom a döntést, itt jogértelmezés történt és nem igazságszolgáltatás

– mondta Schmidt Jenő, az elmarasztalt önkormányzatok egyikét, Tabot vezető polgármester.

A perben vesztes településeknek 400 millió forintos kártérítést kell fizetniük, amelyhez részletfizetést kértek a bíróságtól, hiszen ekkora összeg nincs egyetlen önkormányzat költségvetésébe sem beépítve, tekintve, hogy egy kilenc évig húzódó ügyre nem lehet céltartalékot képezni. Emellett a Belügyminisztériumhoz is fordultak segítségért.

A kicsi önkormányzatoknak ennyi pénzük egyáltalán nincs. Bízom benne, hogy a bíróság 2-3 éves haladékot ad a visszafizetésre és talán támogatást is kapnak hozzá a települések. Így talán mindenki ki tudja fizetni a rá eső részt

– mondta a tabi polgármester.

A befizetendő összeg mértéke településenként eltérő: a legmagasabb a Balaton-parti városok esetében. Van, ahol 40 millió forint, de olyan is, ahol néhány százezer forint.

 

Megválaszolandó kérdések még maradtak bőséggel
Idén július elsejétől ismét változott a hulladékgazdálkodás és a MOL látja el a feladatot. Azokat a cégeket, amelyek korábban AVE, Remondis és Saubermacher Kft. néven önállóan működtek, majd később az NHSZ-hez (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft.) tartoztak, az NHKV Zrt.-vel együtt megvásárolta a MOL.

Schmidt Jenő hozzátette: ugyan jogerős ítélet született, de vannak még megválaszolatlan kérdések.

– Az uniós támogatási rendszerben 20 százalék lehet a közületi és 80 százalék a lakossági hulladék mértéke a somi lerakóban. Ehelyett a számlákból az derült ki, hogy fele-fele arányban jutott bevételhez a cég a közületi és a lakossági hulladék kezeléséből – jegyezte meg a polgármester. Még több per van folyamatban. „Nagyon bízom benne, hogy ha nekünk fizetni kell, az azt jelenti, hogy a Zöldfoknak bevétele van, ezért használati díjat kell fizetnie az összes önkormányzati tulajdonosnak. Ilyet 2014-től nem fizet, ennek összege milliárd feletti” – tette hozzá Schmidt Jenő.

 

Saját közszolgáltatót alapítottak az északi települések
A történet 2014-től indult, ekkor változott meg ugyanis a magyar hulladékgazdálkodás, ettől fogva vagy önkormányzati, vagy állami közszolgáltatók láthatták el a szemétszállítást. Mivel a Zöldfok Zrt. többségi tulajdonosa az osztrák tulajdonban lévő AVE cégcsoport volt, 56 önkormányzat úgy döntött a saját útját kezdi járni.

Csináltunk egy saját céget. Csakhogy a Zöldfok az üzemeltetői jogát Somban nem adta vissza 2014 és 2018 között. Mi pedig a költségelvek alapján másik helyet kerestünk

– mondta a sonline.hu kérdésére a beperelt önkormányzati társulás egyik tagjaként Schmidt Jenő, tabi polgármester. A nyugat-balatoni társulásnak új lerakót kellett keresnie, hiszen eddigre már a rezsicsökkentett áron szolgáltatott és minden forintot kénytelen volt megfogni. A Zöldfok Zrt. azért perelte az önkormányzatokat, mert nem a somi lerakóba szállítanak és így a társaság bevételtől esett el.

A másik ok pedig az volt, hogy amikor létrejött az ISPA konzorcium, amelynek mi is tagjai voltunk, a hulladékkezelési díjba be volt építve az önkormányzatok 10 százalékos önrésze. Ezt volt, ahol az önkormányzat maga fizette és olyan is, ahol a lakosság évente fizette meg a szolgáltatási díjba építve

– magyarázta Schmidt Jenő a sonline.hu-nak. A pert indító cég azzal érvelt, hogy elesett ettől az összegtől.