Különleges tanévnyitót tartottak az Eötvös Loránd Általános Iskolában. A hagyományos esemény ezúttal sportcsarnokavatóval párosult. Az iskola, a város és a helyi kézilabdaklub összefogásával gazdagodott a balatonfüredi intézmény az új sportcsarnokkal.
A patinás létesítményt a tanévnyitó alkalmával adták át hivatalosan. Az eseményt az alkalomhoz illően már az új csarnokban tartották, az Eötvös iskola igazgatója, Diószeghy Leopoldina köszöntötte elsőként az egybegyűlteket. Kiemelte: továbbra is nyitott intézményként szeretnének működni.
Az igazgató köszönetet mondott a beruházásért, kiemelve az iskola és a város kézilabdaklubja között tíz éve fennálló együttműködést.
Köszönettel kezdett Bóka István polgármester is, aki megjegyezte: sokan segítettek, munkálkodtak a fejlesztésben, és ebből a körből nem szabad kifelejteni azokat a cégeket, vállalkozásokat, amely több mint 300 millió forinttal járultak hozzá a megvalósuláshoz.
Elhangzott, az új sportcsarnok úgynevezett tao-beruházás, 70 százaléka társasági adó finanszírozású, fennmaradó része pedig önrész.
– A létesítménynek két fontos célja van. Az egyik az iskolai testnevelés, a másik pedig a kézilabda utánpótlás színvonalának emelése – fogalmazott Bóka István, a polgármester kiemelte, a csarnok a jelenlegi legjobb sportpadlóval rendelkezik, ami szintén nagyon fontos. – Legyen sok örömötök, örömünk a fejlesztésben! – tette hozzá.
– Gratulálok az összefogáshoz, amelynek eredményeképpen most itt lehetünk. Használják a diákok egészséggel az új csarnokot! – mondta Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő, aki kiemelten köszöntötte az elsős tanulókat. Az államtitkár a kormány további támogatásáról biztosította a balatonfüredieket.
Az esemény ünnepélyes szalagátvágással zárult: Kontrát Károly, Bóka István, Csima László, Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány elnöke, a Magyar Kézilabda Szövetséget képviselő Bardóczy Gábor, valamint Szabó Lajos tankerületi igazgató adta át hivatalosan az új balatonfüredi sportcsarnokot az Eötvös iskolában.