Siófokon nyaral negyven ukrán gyermek a háborús övezetből (siofok.hu)

Ukrajna háborús övezeteiből érkezett gyermekeket lát vendégül ezekben a napokban Siófokon a Félelem Nélküli Élet Alapítvány és Ukrajna siófoki tiszteletbeli konzulátusa. Másfél hét siófoki kikapcsolódásban van részük – írja a siofok.hu.

 

„Szerettük volna kiragadni a gyerekeket az ukrajnai élethelyzetükből, egy kicsit elfeledtetni velük az átélt borzalmakat; e célból aligha lehetne ideálisabb környezetet találni a Balatonnál, ezen belül Siófoknál” – mondta a Siófoki Híreknek Horváth Zoltán, Ukrajna siófoki tiszteletbeli konzulja, aki már 2017-ben megalapította a Félelem Nélküli Élet Alapítványt, hogy segítsen a kelet-ukrajnai háborús övezetben élőknek.

Most Siófokra negyven olyan 5 és 15 év közötti gyermek érkezett szülői és tanári kísérettel, akik valamennyien háborús övezetben laktak, úgynevezett belső menekültek, akik a frontvonal közvetlen közeléből más településre kényszerültek költözni. „Kijev, Bucsa, Irpiny, Kelet-Ukrajna, ezekről a területekről jöttek – folytatta Horváth Zoltán, aki „civilben” egy siófoki céget vezet. – S közvetlenül is érintettek; vagy elveszítették a szüleiket, vagy a szülők, családtagok harcolnak jelenleg is. Odakint az ukrán külügy és a magyarországi ukrán nagykövetség segített a csoport megszervezésében és abban, hogy eljussanak busszal a határig, onnantól vettük át és hoztuk el őket Siófokra.

“Több program is kiegészíti a balatoni strandolást – így például hajózás a Bahart felajánlásának köszönhetően –, de a lényeg a kikapcsolódás, az, hogy élvezzék a Balatont. Nem is faggatjuk őket, sem a gyerekeket, sem a kísérőket, hiszen nem az a cél, hogy az átélt borzalmakról beszéltessük őket, hanem éppen ellenkezőleg, a kikapcsolódás, még ha erre a rövid időre is” – fogalmazott a tiszteletbeli konzul.