Siófoki rallysok a dobogó élén

2018 ORC bajnoka lett a siófoki rallypáros, Gyarmati Ariel és Kocsis György.

A siófoki versenyzők 2018. év elején azt tűzték ki célul, hogy ismét elhódítják az ORC abszolút bajnoki címét. Egész évben rengeteget dolgoztak ezért, hol sikeresen, máskor balszerencsével övezve. A döntés az utolsó fordulóra, az 1. Nyíregyháza Rallyera maradt, ahová négy páros is bajnokesélyesként érkezett meg. Gyarmatiéknak azonban mindehhez 8 pont előnyük is volt, ráadásul már a pénteki, belvárosi szuperspeciál során előnyt szereztek a többiekkel szemben, amit aztán folyamatosan tovább is tudtak növelni. Nekik se volt azért gyerekjáték ez a futam, de a végén mégiscsak ők lehettek a legboldogabbak, hiszen 2018 ORC bajnokai lettek.

Gyarmati Ariel: Nagyon nehéz és hosszú versenyen vagyunk túl. Több mint 1.000 kilométeres össztávot kellett teljesítenünk a hétvége során, ráadásul a pályák feldolgozására mindössze 2,5 nap állt rendelkezésünkre. Péntek este, Nyíregyháza belvárosában vette kezdetét a hivatalos program, méghozzá a szuperspeciállal, ami ugyancsak beleszámított az értékelésbe. Igen nagy köd fogadott itt bennünket, maximum 30 méterre láttunk előre, ráadásul ezen a szakaszon csak egyszer tudtunk végigmenni, így annyira meg se ragadt bennünk a vonalvezetése. A szűk padkák között óvatosan, de azért elég jó időt autóztunk, aminek köszönhetően rögtön egy kis előnyre is szert tettünk a többiekhez szemben. Az egész hétvégére nagy csata volt várható a Matics Mihály, Németh Gergely kettős, valamint köztünk, ami eléggé feltüzelt bennünket a folytatásra. Az volt ugyanis a helyzet, hogy aki Nyíregyházán nyer, az elhódítja a 2018-as ORC bajnoki címet is. Ennek mi ketten voltunk főként várományosai – habár két párosnak is volt még matematikai esélye –, és ennek tudatában álltunk oda szombaton a rajtba. Nagyon elfáradtunk, de rettentő boldogok vagyunk, hogy teljesítettük azt a célt, amit év elején, illetve most, a futamot megelőzően is kitűztünk magunk elé, és megnyertük az idei évi ORC abszolút, illetve P14 kategória bajnoki címét.

Kocsis György: Nem volt alaptalan az izgalmam a verseny előtt, ugyanis a szuperspeciál és az első gyorsasági kivételével az izgalmak egyre csak fokozódtak, egészen a futam leintéséig. Habár Matics Mihályék kiállása miatt lekerült rólunk az a teher, hogy gyorsan kell mennünk, a stressz mégis bennünk volt, hogy karcmentesen, rendben kormányozzuk be a Mitsubishit a célba. Hihetetlen, de ez még nagyobb nyomás volt, mintha végig csatáztunk volna az egész hétvégét, hiszen végig az motoszkált a fejünkben, nehogy valami baj legyen. Emiatt nem is fizikálisan – habár a szezon leghosszabb versenyét teljesítettük –, inkább szellemileg, fejben fáradtunk el nagyon. Nem volt könnyű menet kedd délutántól hétfő hajnalig maximumon teljesíteni. Ennek ellenére egy rendkívül élvezetes derbit tudhatunk a hátunk mögött, egy szuper csapattal, jó hangulatban versenyeztünk, és még a technika ördöge is elkerült bennünket. Le a kalappal a mezőny és a rendezőség előtt, hiszen csúszás nélkül abszolváltuk ezt a futamot. Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy sikerült visszahódítanunk az ORC abszolút bajnoki címét! Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az élményhez! Ez a dicsőség részben az övéké is!

A teljes cikket a siofok.hu oldalon tekinthetik meg.