Siófoki campus: a nyáron már külföldi hallgatók érkeznek

A levelezős óvodai-iskolai szociálissegítő-képzés résztevői kéthetente konzultáción találkoznak a Debreceni Egyetem siófoki campusán, ők az „első fecskék”. De jövő nyáron már az egyetem orvosi és más egészségügyi szakjain tanuló külföldi hallgatói is jöhetnek ide kreditpontos gyakorlatra, addigra el kell készülnie az épület felújításának. Mint ismert, a várossal kötött együttműködési megállapodásban a Debreceni Egyetem azt vállalta, hogy „bérleti díjként” nettó egymilliárd forintot költ a patinás Balaton-parti épületre. A vállalt egymilliárd forintnál is többe kerülhet a júniusig tartó felújítás – írja a Siófoki Hírek

A nyáron már külföldi hallgatók jönnek

 

„Ez kétségtelenül szoros határidő, precíz kivitelezést, talán még éjjel-nappali munkavégzést is igényel majd, hogy jövő júniusra készen álljunk a hallgatók fogadására” – mondta a Siófoki Híreknek Schmidt Jenő, a siófoki campus igazgatója, Tab korábbi polgármestere, aki mindennapjait már a campuson tölti. Így folytatta:

A tervezés elkezdődött, december elején a kész kiviteli tervek birtokában indulhat a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására és úgy számolok, hogy a nagyobb munkák februártól júniusig zajlanak majd. Kisebbeket, mint például bontásokat, karbantartásokat addig is el tudunk végezni. A 10 ezer négyzetméteres épületegyüttesből a kollégiumi rész néz ki most a legrosszabbul, az oktatási szárny, ami 7-8 éve fel lett újítva, jóval kevesebb beavatkozást igényel. A kollégium és a konyha teljes belső rendszerét (vizesblokkok, fűtés, hűtés, elektromos hálózat) újjá kell építeni, külső felújítást csak minimálisat tervezünk. Egész évben működő konyha lesz, kávézó és étterem, ahová természetesen bárki betérhet, két új teraszt is kialakítunk a tervek szerint, a Balaton és a Jókai-park felől is egyet-egyet. A tetőhöz is hozzá kell nyúlni, a kertészetnek is illeszkedni kell a parkhoz és a Balaton-parthoz.

 

Felmérik a régió szakképzési intézményeinek igényeit is

Schmidt Jenő úgy kalkulál, hogy az egymilliárd forint elég sem lesz, mire mindennek a végére érnek. Folyamatos lesz az egyeztetés a képviselő-testülettel, a városháza szakembereivel, heti kooperációkat tartanak majd a tervezőkkel és a kivitelezőkkel. A campusigazgató decemberben mutatja be a képviselő-testületnek a felújítási terveket és akkor számol be arról is, hogy az Oktatási Hivatal milyen képzések indítására adott engedélyt.

Előtte meghívjuk például a régió szakképzési centrumainak vezetőit is, hogy felmérjük, milyen jövőbeni képzésekre van igény a részükről. Mivel az egészségügyi képzés fehér folt a térségben, olyanok biztosan indulnak, miként közgazdasági és turisztikai irányúak is. Az elején 100-150 nappali szakos és úgy kétszer ennyi levelezős hallgatóval lehet számolni, ez a szám fokozatosan nő majd, ahogy a képzési paletta is bővül; néhány év alatt fejlődhet ki a siófoki campus. Őszintén hiszek benne, hogy ez egy magasan kvalifikált szellemi műhely lesz, Siófok városa is megpezsdülhet az egyetemisták érkezésével. A nyári gyakorlati képzés csökkentheti az egészségügyi ellátórendszer terheit, az egyetemista diákmunkások pedig a campust is segíthetik majd a konyhán, az étteremben, a kávézóban, a szállásrészen

– ismertette az igazgató.

 

„A Debreceni egyetem, ahol campust indít, ott tanítani akar”

A Debreceni Egyetem az ország második legnagyobb egyeteme 12 karral, nagyobb a költségvetése, mint Debrecen városának. Presztízskérdés, hogy ahol campust indít, ott tanítani akar. Ez az első campusa a Dunántúlon és nem csak a Balaton-parti épület miatt kedvező adottságú, hanem amiatt is, mert a közeli felsőoktatási képzőhelyek, mint Veszprém és Kaposvár más profilúak, Pécs, Győr és Sopron pedig távol van. De persze ha már nyár és Balaton, akkor vétek lenne nem élni az adottságokkal, a külföldi hallgatók biztosan szívesen töltik majd Siófokon a gyakorlatukat. Vendéglátós „bizniszről” tehát nincs szó, csak annyiban, hogy az étterem és kávézó, a teraszok mindenki számára nyitva lesznek, a 200 fős dísztermet, vagy a kisebbet rendezvényekre igénybe lehet venni, vagyis nem zárjuk be az ajtókat, amikor megnyitjuk a campust

– mondta az igazgató.

 

Polgármesterképzőt is terveznek

Siófokon is indul majd a tervek szerint településmenedzseri, településvezetői posztgraduális képzés, ami a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) és a Debreceni Egyetem együttműködése révén nemrég kezdődött másfél éves kurzus (egy év elmélet, fél év gyakorlat) önkormányzati ügyintézőknek, képviselőknek, polgármestereknek, de bárkinek, aki érdeklődik a településvezetés iránt.

Schmidt Jenő TÖOSZ-elnökként és előadóként így került kapcsolatba a Debreceni Egyetemmel, annak vezetésével és így került szóba, hogy a Dunántúl felé is nyitnának: „Siófokot ajánlottam, a továbbiakat már a város és az egyetem vezetése tárgyalta le”. A campusigazgató Siófoki Híreknek adott nyilatkozata szerint ez a „polgármesterképző” a jövőbe mutat, mert hosszú távon aligha tartható, hogy kellő ismeretek híján kerüljön valaki a településvezetésbe. Hiszen – tette hozzá – azonnal működtetnie kell rendszereket a hulladékgazdálkodástól a víziközműig, pályázni, irányítani kell, s bár a törvény szerint mindenki választható, nincs sok idő és lehetőség a beletanulásra. Úgy véli, előbb-utóbb helyére kerül az önkormányzati rendszer, ami volt már fent és lent is (most inkább lent van), de ahogyan a nyugati demokráciák megtalálták, mi is megtaláljuk majd az optimális helyét…- írja a helyi lap.