A balatoni vízirendészet kért vasárnap délelőtt segítséget a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatától (VMSZ) azért, mert a Siófoki BAHART kikötőben elmerült egy férfi a vízben. A mentésirányítási központjuk az Alsóörsön állomásozó sürgősségi mentőhajót, a Rupertet riasztotta. Annyit tudtak a vízimentők, hogy a férfi néhány perce merült el. Ezért egy búvár már a kifutás alatt, a maximális sebességgel haladó mentőhajón felöltözött a búvárfelszerelésébe, összeszerelte a jelölőbójákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy gyorsan megtalálja a nem áttetsző vízben, a meder alján a bajbajutottat – számolt be a VMSZ a közösségi oldalán a drámai pillanatokról.
Mentőtiszt és mentőápoló szintén menet közben készítették elő az újraélesztéshez szükséges egészségügyi felszerelést, hogy ne veszítsenek egyetlen másodpercet sem.
Mikor megérkeztek, ott voltak a mólón azok a szemtanúk, akik látták a férfit elmerülni. A hajóvezető megkérte, hogy álljanak a parton pontosan abba a vonalba, ahol utoljára látták a bajbajutottat. Ennek és a hajó professzionális ultrahangos keresőjének köszönhetően rendkívül gyorsan megtalálták a férfit. A búvárnak sikerült nagyon hamar a felszínre hoznia, így a hajó egészségügyi személyzete meg tudta kezdeni a magas szintű újraélesztést a hajó matrózainak közreműködésével a Rupert fedélzetén.
Közben az Országos Mentőszolgálat esetkocsija is megérkezett a mólóhoz, és a férfit a partra emelve együtt folytatták az ellátását addig, amíg kórházba szállítható állapotba nem került. A mentőszolgálat keringés-támogatás mellett szállította kórházba.
„Nagyon büszkék vagyunk kollégáinkra, akik rendkívül összehangolt munkát végeztek, a csapatmunka csimborasszóját láthattuk ma. És arra is büszkék vagyunk, ahova közel 25 év alatt eljutottunk egy alulról szerveződő civil szervezetként”
– fogalmaztak a VMSZ oldalán.
A mentés sikeres volt, melyben elsősorban mentőhajó személyzetének volt nagy szerepe. De meg kell említeni azokat is, akik támogatják a tevékenységüket, hiszen a VMSZ saját bevételei nem lennének elegendőek ahhoz, hogy ingyenesen tudják végezni az életmentést, és ilyen szintű felszerelésük legyen a sürgősségi mentőhajóikon. „Támogatóinknak és szponzorainknak is van szerepe abban, hogy ezt a bajbajutott férfit kórházba szállítható állapotba tudtuk hozni” – írják.
Egy újraélesztés esetén minden másodperc számít. Ezért nagyon szerencsés, hogy vasárnap Siófokon a szemtanúk azonnal jelezték, hogy mi történt és nem hagyták el a helyszínt addig, amíg megérkeztek a vízimentők. Hasonló helyzetben a legjobb, ha a szemtanúk rögtön a VMSZ-t értesítik: vagy a BalatonHelp mobiltelefon alkalmazáson keresztül leadott segélykéréssel, vagy a
riasztási telefonszámukon: +36 30 383 8383
***
A szakszolgálat egy civil szervezet, állami normatív támogatás nélkül működik. Saját bevételeiből és adományokból tartják fenn magunkat. Örömmel fogadnak bármilyen támogatást, ezek segítségével tudják ingyenesen biztosítani az életmentést, az emelt szintű egészségügyi ellátást a bajbajutottaknak. Aki a VMSZ számára kíván felajánlást tenni, ezen a bankszámlaszámunkon teheti: 10404955-49515811-00000000.

A képen a mentést végzők: Bagyó Gergely, Dencs Domonkos, Tim Attila, Libicki Éva és Kovács Ádám. Munkájukban részt vettek mentésirányítók is: Pásztor Zsolt és Tápay Tamás. (Forrás: Facebook/VMSZ)