Sikeres volt a biztonságos strand program (sonline.hu)

 

Sikeres volt a Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Centrum működése idén nyáron, és a Siófokon megvalósított biztonságos strand program is beváltotta a hozzá fűzött reményeket – így értékeltek a centrum szerdai záró eseményén, Siófokon.

Július elejétől egészen augusztus 21-ig 175 diák segítette az egyenruhások bűnmegelőzési munkáját azzal, hogy három déli parti városban, Balatonföldváron, Balatonlellén és Siófokon is ott voltak a legfrekventáltabb területeken: strandokon, vasútállomásokon, parkolókban. A középiskolások idén húsznál is több elkóborolt kisgyermeket találtak meg, de arra is ügyeltek, hogy a lehúzott szélvédővel hagyott autóknak előkerüljön a tulajdonosa.

– Szélsőségektől mentes, nyugodt szezon után vagyunk – mondta a megyei főkapitány-helyettes a sonline.hu-nak. Szijártó István azt reméli, hogy a kaposvári Eötvös, a tabi Rudnay és a dombóvári Apáczai középiskola diákjai közül néhány fiatallal a későbbiekben kollegaként találkozhatnak majd.

Eredményes volt a Siófokon mintaprojektként indult biztonságos strand program. A város újhelyi strandján mintegy 80 értékmegőrzőt működtettek az önkormányzat támogatásával és a kamerarendszert is átcsoportosították. A végeredmény, hogy a strandon egyetlen alkalmi lopás sem történt. Azt, hogy ez a program folytatódhat, és tovább terjeszkedhet-e a többi déli parti településen, az önkormányzatok anyagi támogatásán múlik. A Somogy megyei Rendőr-főkapitányságban megvan a szándék arra, hogy a 74 kilométer hosszú partszakasz szinte összes strandját bekapcsolja a trezorokkal felszerelt biztonságos strandok körébe. Siófok polgármestere azt mondta, érdemes folytatni a kezdeményezést, és ha kell, Siófok élére áll ennek.