Sikeres pályázatok, folytatódó fejlesztések Fenyvesen (Balatoni Futár)

Bár nem csak Balatonfenyvest szolgálja, a település polgármestere szerint a közelmúltban elnyert hatszázötvenmillió forintos támogatás az elmúlt évek legsikeresebb pályázata. Lombár Gábor úgy látja: a kisvasút felújítására fordítható összeg a szűkebb régió idegenforgalmát is kedvezően befolyásolja.

– Közel húsz éve, hogy a vasúti pálya – egy kilométer híján – balesetveszélyessé vált, s mi azóta szorgalmaztuk a helyreállítását. Most elérkezett az idő, hogy megvalósítsuk régi álmunkat, s ismét zakatoljon a vonat a Nagyberekben Fenyves és Buzsák, valamint Csisztapuszta között. A pályahossz mindössze nyolc és fél kilométer – a mai technológiával bizonyára rövid idő alatt megoldható a rekonstrukció.

– Hasonlóan fontos számunkra a Magyar Falu Program, hiszen ezt a pályázati lehetőséget is szeretnénk maximálisan kihasználni. Tervezzük az egészségház energetikai felújítását, a szolgálati lakások korszerűsítését, a községháza belső átalakítását. Nagy reményeket fűzünk a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett strandfelújítási programhoz: ennek keretében egy önkormányzat 20-60 millió forint támogatáshoz juthat, ám csak egy szabad-, s egy fizetős strand munkálatait finanszírozhatja ebből. Fenyvesen nincs térítés ellenében használható fürdőhely, ezért kezdeményeztem, hogy két strandra is kapjunk pályázati opciót- nyilatkozta a Balatoni Futárnak Lombár Gábor.

A polgármester elmondta: a közeljövőben fogadják el a település költségvetését, várhatóan kilencszázmillió forintos végösszeggel. Ebből mintegy háromszáznyolcvanmillió  fordítható turisztikai célú fejlesztésekre, útfelújításokra.