Sikeres balatoni előszezon (veol.hu)

Egybehangzó vélemények szerint az időjárás is kegyes volt (eddig) a vendéglátókhoz és a Balatonhoz érkező pihenőkhöz egyaránt. A veol.hu szállodákban, vendéglátóhelyeken, turisztikai szakemberektől érdeklődött arról, hogy milyen volt az év első két és fél hónapja.

Futó Dániel, a füredi Silver Hotel recepciósa veol.hu– nak arról beszélt, hogy már a március 15-ei hosszú hétvégén is telt házuk volt, a legtöbben délután érkeztek meg hozzájuk. Főként hazaiak jöttek, köztük sok kisgyermekes család kereste fel őket, de többen foglaltak szobát a környező országokból, így Ausztriából, Szlovéniából és Szlovákiából is. Futó Dániel utalt rá, vendégeik szívesen mennek ki a városi programokra is, illetve a sétányra, a zenés estekre.

A lap arra is kereste a választ, a helyi önkormányzatok mennyire készültek a vendégek fogadására: a parkolók rendbetételével, információs táblákkal, az esetleges felfestésekkel, a padok letisztításával.

A teljes cikk itt olvasható.