Shakespeare bemutatóval folytatja az évadot a veszprémi Petőfi Színház (vehir.hu)

November 19-én mutatja be Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját a Veszprémi Petőfi Színház, melyet a teátrum igazgatója, Oberfrank Pál rendezett, a főszerepben pedig Horváth Csengét és Szederjesi Teodórát láthatjuk.

Az Ahogy tetszik Shakespeare egyik legjátékosabb drámája, az előadás rendezője, Oberfrank Pál szerint a közönség most különösen igényelheti az ilyen jellegű, könnyed, mégis tartalmas előadásokat. Ahogy fogalmazott: „Ez egy csodálatos, költői hangon megszólaló vígjáték, ugyanakkor jelentős és fontos témákkal foglalkozik.

A hangulat, amit a próbák során megteremtettünk – a díszlet, a nyelv, a klasszikus jelmezek –, a valódi Globe Színház világát eleveníti fel. A díszlet, főként takarékossági megfontolásból, a korábbi előadások elemeiből áll össze; ami pedig a szöveget illeti, Szabó Lőrinc fordításával dolgozunk. Megdöbbentő, hogy ma is mennyire érvényesek azok a mondatok, amelyeket Shakespeare hajdan megírt. A veszprémi közönség igényes, ez az előadás igazi csemege lesz számukra.

-fogalmazott.

Az előadás egyik főszereplője – a Marosvásárhelyen végzős színészhallgató – Szederjesi Teodóra, aki Rosalindát, a száműzött herceg lányát játssza. A vehir.hu  kérdésére a szerepe kapcsán elmondta: nagy kihívás megformálni Rosalindát.

Még sohasem játszottam nadrágszerepet, most azonban az első felvonás végétől egy fiút alakítok. Eddigi szerepeim elég nőiesek voltak, minden alkalommal meg kell keresnem a karakter hangját, mozgását, jellemét. Amikor egy próba után kicsavarhatom az ingemet az izzadságtól, akkor tudom, jó irányba haladok. Sokat gondolkodom a férfi gesztusokon, keresgélem, hogy hiteles legyen. Habár elég nőies nőnek gondolom magamat, úgy érzem, van bennem valami ősi maszkulin vonal, amit mélyről elő tudok hívni. A jelmez is sokat segít a karakter megformálásában, a szöveg pedig egyáltalán nem egyszerű. Emelkedett, metaforikus világ, amit nagyon kell értenünk ahhoz, hogy hitelesen, érvényesen átadhassunk a közönségnek.

-mondta el.

Céliát, Frigyes herceg lányát Horváth Csenge alakítja. A fiatal színésznőnek nem ez az első évada a Veszprémi Petőfi Színházban, hiszen először a Diótörőben, majd a Tartuffben láthattuk, azóta pedig számos emlékezetes alakítással nyűgözte le a veszprémi közönséget. Most Shakespeare klasszikusában Céliaként lép színpadra:

Egy olyan figuráról van szó, akinek minden cselekedetét a szeretet inspirálja, akit a humor minden nehézségen átsegít. A próbafolyamat alatt igyekszem a színházon kívül is belebújni az általam megformált karakter személyiségébe, átvenni a gesztusait, és próbálok úgy viselkedni, ahogy a figura is tenné. Célia nagyon jó csaj, érdemes lenne adott esetben megtartani a személyiségjegyeit. Érdekes, hogy a második felvonásban egyfajta megfigyelőként van jelen, vagyis szövegem nincs, de végig a színpadon vagyok. Nagy kihívás megtalálni azt az egyensúlyt, amivel nem vonom el a figyelmet, ugyanakkor erős jelenléttel tudom hozni a csendes megfigyelőt. Shakespeare-t játszani csodálatos, nagyon örülök ennek a lehetőségnek.

-fogalmazott a színésznő.