Sármellék fejlesztési tervei (Keszthelyi TV)

Szolgálati lakásokat alakítanak ki és új helyet kap a védőnői szolgálat Sármelléken. Az önkormányzat több pályázat eredményhirdetését várja. Felújítanák a hivatalt és új játszótérre is szükség van a faluban. Az M76-os útépítés lehetőségei mellett a vidékfejlesztési forrásokat is kiaknázzák.

 

Az iskola felújítása volt az elmúlt évek legnagyobb fejlesztése Sármelléken. Homlokzati szigetelést, napelem rendszert, hőszivattyús fűtést kapott az épület, felújították a mosdókat. 170 gyermek tanul az intézményben. Az önkormányzat és a tankerület 276 millió forint támogatást nyert a beruházásokra. A művelődési házat is felújították. Kazánt és nyílászárót cseréltek, valamint szigetelték is az épületet. A korszerűsítéssel évi félmillió forint energiaköltséget takarít meg a település. 13 millió forint támogatást kaptak a beruházásra.

Megújult az önkormányzati pince. Az egykor romos épület közösségi programoknak is helyszíne lehet és a település szőlőjét is fel tudják dolgozni itt. A LEADER és a Vidékfejlesztési Programban kaptak támogatást.

Régi igénye – elsősorban az itt tanító pedagógusoknak – hogy Sármelléken tudjanak letelepedni. Rendőrőrs és iroda is volt az épületben. Idén elkészül a két önálló lakrész, de az önkormányzat már beadta pályázatát az emelet felújítására is, ahová szintén szolgálati lakást szeretnének. Új védőnői épületet alakítanak ki az orvosi rendelő mellett. A Zala Megyei Önkormányzat TOP programján nyertek 60 millió forintot. Ez a kivitelezés is befejeződik idén.

Az M76-os út nyomvonala hamarosan eléri a sármelléki repteret. Közvetlen csatlakozása lesz a légikikötőnek a gyorsforgalmi úthoz. Az önkormányzat ezt is ki szeretné használni, ipari parkot fognak létesíteni a terminálépület szomszédságában.

Horváth Tibor polgármester:

„Úgy gondolom, hogy a településnek biztos, hogy ez irányba kell elindulnia és a reptér kihasználását kell előtérbe helyezni, a repülőtér adta lehetőségeket. Én úgy gondolom, hogy ez lesz a közép-, hosszú távú feladata az önkormányzatnak. Bízok benne, hogy a kormányzat is ilyen irányba indul el. Én úgy gondolom ezért is vannak itt ezek a kormányzati fejlesztések, pláne az M76-os úttal kapcsolatban is. Egy olyan leágazó lesz, amin a repteret is meg lehet közelíteni. Szerintem ez fontos Sármelléknek.”

Az M76-os út beruházása keretében kerékpárút is épül. Az új szakasz összeköti a települést és a Kis-Balatont a balatoni bringakörúttal. A megyei önkormányzat pályázik a Sármellék-Zalavár közti kerékpárút építésére. Az önkormányzat ezen beruházásokat kihasználva erősítené a turizmust. A Magyar falu programban támogatási igényt nyújtottak be a hivatali épület felújítására, játszótérfejlesztésre, géptároló építésére és a temető fejlesztésére. A község vezetése bízik a sikerben. Várják a pályázatok elbírálását – adta hírül a Keszthelyi TV.