Ritkábban csattog már a metszőolló a szőlőültetvényeken (sonline.hu)

Javában metszik már a szőlőt a balatonboglári borvidéken. Ordacsehiben egy előmetsző gép is dolgozik, mert évek óta komoly probléma, hogy kiöregedőben vannak a metszők és nincs utánpótlás – írja a sonline.hu.

– Tavaly decemberben kezdtük el a metszést – mondta el Bohus Zoltán, a Balaton Agrár Zrt. szőlészeti ágazatvezetője. – Már tavaly is alkalmaztunk egy előmetsző gépet, amely a vesszők 60-70 százalékát eltávolítja, majd kézi erővel fejezik be a csapos metszést. Az előmetsző segítségével gyorsabb és könnyebb a metszés, de nemcsak ezért döntöttünk a gépvásárlás mellett, hanem azért is, mert nagyon nehéz idénymunkást találni a környéken. Most napi bejelentéssel 60-80 metszőt foglalkoztatunk, például Táskáról jönnek hozzánk többen. Az a tapasztalatunk, hogy a fiatalok közül egyre kevesebben vállalják ezt a munkát, holott versenyképes bérekkel próbáljuk idecsábítani őket – tette hozzá Bohus Zoltán.

Száz hektárnyi ültetvényt kell megmetszeniük tavaszig, de folyamatosan telepítenek is Irsai Oliver, chardonnay, merlot szőlőt, idén elérik az ötven hektárnyi területet. – Tavaly nem voltak fertőzések, és szerencsére elkerülte a jégeső is az ültetvényt – tette hozzá Bohus Zoltán. – Érettek a vesszők, az elmúlt évek egyik legszebb állományával kezdhettük meg az idei évet, vagyis most minden alap meg van ahhoz, hogy kiváló évjáratunk legyen idén. Tíz fokot tartósan elérő vagy meghaladó nappali hőmérsékletek esetén megindulhat a nedvképződés, elkezdhetnek duzzadni a rügyek, s ha ezt követően jönne egy mínusz 15-20 fokos kemény hideg, az problémákat tudna okozni.

Azzal persze számolunk, hogy lesz még hidegebb is a mostaninál ezen a télen, de azt reméljük, hogy nem éri túlságosan előrehaladott állapotban a tőkéket.

Kihívások előtt áll a szakma 

– A vesszők beértek, lehullott a lomb és már decemberben megkezdődtek a metszések a balatonboglári borvidéken – mondta el Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

– Most mély nyugalmi állapotban van a szőlő, kicsi az esélye, hogy a következő hónapokban mínusz 15 foknál hidegebb lesz, ami károsítja a vesszőket. Megjegyezte: az Irsai Olivér mondható a borvidék fajtái közül a legérzékenyebbnek. Tapasztalják, hogy évek óta nehéz metszőbrigádot találni a környéken.

– Mindenképpen szükség van a kézi erőre, teljesen nem tudunk gépiesíteni – emelte ki Légli Ottó. – Komolyan kell venni ezt a kihívást, versenyképes béreket kell biztosítani a dolgozóknak, valamint a fiatalokat motiválni abban, hogy a mezőgazdaságban képzeljék el jövőjüket.