Bezárnak egy siófoki óvodát (siofok.hu)

Siófokon előbbre hozzák a Fő utcai Napraforgó Óvoda bezárását, gazdasági-pénzügyi kényszerűségből – jelentette be dr. Lengyel Róbert polgármester. Eredetileg jövőre tervezte a város ezt a lépést a siofok.hu írása szerint.

Bezárják a Fő utcai óvodát
(Fotó: siofok.hu)

 

Már a költségtakarékosság jegyében, a folyamatosan csökkenő gyermeklétszám miatt zárta be tavaly az önkormányzat a kiliti Pillangó Óvodát (az épületet immár a Máltai Szeretetszolgálat használja), s ezzel együtt a Fő utcai óvoda bezárásáról is döntött a képviselő-testület. Ezt azonban eredetileg a 2023-as évre tervezték, oda már új apróságokat nem is vettek fel, jelenleg mindössze 16 gyermek jár az intézménybe.

Idő közben a gazdasági-pénzügyi és energiaválság miatt rezsiköltségeink megsokszorozódtak, aránytalan anyagi tehervállalást jelentene a kialakult helyzetben a város kasszájának, pontosabban városunk adófizető polgárainak erre a csekély gyermeklétszámra fenntartani, egész télen kifűteni, világítani egy akkora épületet

– fogalmazott a polgármester. Így folytatta:

Igyekeztünk a lehető leghumánusabb megoldást megtalálni a bezárás lebonyolítására. Ennek szellemében azt kértem az óvoda vezetőjétől, hogy a 16 kisgyereket egy csoportban megtartva, saját óvónőikkel együtt irányítsuk át másik épületbe. A szülők többségi véleményét kértük ki, hogy a Katicabogárba, vagy a Nyitnikékbe szeretnék-e tovább járatni a gyerekeiket. Az utóbbit választották; a napokban meg is történik az átköltözés. Sajnos, az érintett szülők közül néhányan nehezen veszik tudomásul e döntést és az indokainkat, de ez egy újabb olyan lépés, ami a város működőképességének a fenntartása, közvetve az itt élők érdekében született. Akár több tízmillió forintot takaríthatunk meg ezzel a bizonyos szempontból kényelmetlen és fájdalmas, ugyanakkor racionális és a város érdekében álló döntéssel.

Lengyel Róbert arról is tájékoztatott: lesz óvodai ügyelet a téli szünetben is, mégpedig a Kossuth Lajos utcai Micimackó Óvodában, mely központi helyen van, megfelelő méretű, ráadásul szigetelt, így takarékosan kifűthető.

***

A siofok.hu korábban arról is beszámolt, hogy a helyi rezsi-válságstáb döntése értelmében bezárt a Kálmán Imre Emlékház (előzetes bejelentkezés esetén látogatható), a díszkivilágításokat lekapcsolták, a szökőkutakat leállították, s a november 25-i városnap kiadásait is csökkentették. További, költségcsökkenést eredményező lépéseket is előkészítenek, így például a helyi autóbusz-közlekedés és a parkolás terén. Az iparűzési adó csökkentését részben ellentételező állami kompenzáció megérkezett második részletét, 153 millió forintot pedig a tervek szerint az áramszámlák kifizetésére költi a város.

Az idén év elején még néhány tízmillió forintosra tervezett közvilágítási költség év végére meghaladhatja az 500 millió forintot, és ebben az intézmények világítása és fűtése még nincs benne. Szintén nemrég számolt be arról a siófoki városvezető, hogy idő közben az is világossá vált: a távhődíj sem lesz kivétel rezsiárak drasztikus emelkedése alól, mert bár a lakossági díj nem emelkedik, az intézményeké több mint tízszeresére nő, ami újabb (előre nem kalkulált) 100 millió forinttal növeli az önkormányzat terheit.

***

Az összes gyermeklétszám alakulása a siófoki óvodákban:

  • 2013: 886 fő
  • 2021: 644 fő
  • 2022: 585 fő