Retró videón a 137. balatonfüredi Anna-bál (veol.hu)

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden, a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. Vagyis 1962-ben már a 137. bált rendezték meg a Balatonnál – írja a veol.hu.

Hagyomány az Anna-bálon már az eső is, de még ez sem moshatja el a jókedvet, vidámságot, a bálozók örömét. Az Állami Budapest Táncegyüttes táncosai díszpalotással nyitották meg a bált – hallható a Filmhíradók Online korabeli felvételén.

Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

Az 1962-es Anna-bál hangulata

Van, aki virággal, van, aki a szépségversenyre leadott szavazatával kedveskedett a szép Annáknak. Éjfélkor hirdették ki az izgalmas verseny eredményét. Az Anna-bál szépének kijáró aranyalmát a bál védnöke, Kossa István nyújtotta át.

„Mi is azt mondhatjuk, amit 137 évvel ezelőtt az első Anna-bálról írt az akkori tudósító, a bál fényes volt, jeles vendégkoszorú gyűlt össze annak szebbítésére, köztük nem egy érdekes személy lelki és testi szépség tekintetéből” – hallható a videó végén.