Rendőrt gázolt el, segítségnyújtás nélkül autózott tovább

Egy korábbi balesetnél helyszínelő rendőrt ütött el egy autós a 67-es úton, majd elhajtott az M7-es felé. A fonyódi rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

Az eljárás adatai alapján a balatonlellei körzeti megbízottak 2019. május 29-én 0 óra 35 perckor a 67-es számú főútvonalon, Visz külterületén intézkedtek egy korábbi közlekedési baleset helyszínén. A szolgálati személygépkocsi megkülönböztető fényjelzése működött, az egyenruhások láthatósági mellényt viseltek, ennek ellenére egyiküket elütötte egy Balatonszemes irányába közlekedő személyautó. A baleset következtében a rendőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A fehér Peugeot sofőrje az ütközést követően a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta az M7-es autópálya irányába.

A rendőrök azonosították a járművet, amelyet 20 perccel később, a helyszíntől pár kilométerre állítottak meg. A keresett autóban ketten tartózkodtak, amit annak tulajdonosa, egy 54 éves kaposvári nő vezetett, azonban az adatgyűjtés során felmerült, hogy a baleset idején a volánnál az utasa, egy 30 éves somogysárdi férfi ült. A férfinál és nőnél egyaránt felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért elfogták és előállították őket a Fonyódi Rendőrkapitányságra. Mindkettőjük kihallgatása – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – folyamatban van, továbbá előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása, segítségnyújtás elmulasztása, ittas járművezetés és járművezetés tiltott átengedésének gyanúja miatt indított eljárást – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.​