Rekordot döntött a turizmus 2019-ben – előkelő helyen a Balaton

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot növekedett 2019-ben a Szallas.hu becslése szerint. Átlagosan 49 400 forintért foglaltunk szálláshelyet. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok.

Rekordot döntött a turizmus, a kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot meghaladó mértékben nőtt a Szallas.hu becslése szerint.  A népszerű szállásfoglaló oldal több mint 27 százalékkal növelte az általa közvetített forgalmat. Átlagosan 49 400 forintot fizettek a vendégek foglalásonként, ami csaknem 10 százalékkal több mint 2018-ban.

Az egyéjszakás (35%) és a kétéjszakás (33%) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éj volt – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. A legtelítettebb nap augusztus 17-e, szombat volt. A magyarok zöme Siófokot, Hajdúszoboszlót vagy Budapestet választotta, ha belföldi utazásra adta fejét. Balatonfüred, Eger, Hévíz és Zalakaros is megmozgatták az üdülni vágyókat. Gyula, Szeged és Miskolctapolca is sláger úti célok voltak múlt évben. A legolcsóbb foglalás 2500 forint volt, a legdrágább több tízmilliót kóstált. A külföldre indulók a népszerű horvát településeket, valamint a lengyel és osztrák síparadicsomokat látogatták. A legkedveltebb látnivalók várak, fürdők és a Nyíregyházi Állatpark voltak.

A turizmus élénkülése a Szallas.hu számára gyümölcsöző év végét jelentett: közvetített forgalmukat közel 30 százalékkal (29,6%) növelték 2018 ugyanezen időszakához képest. Az eredményben a kiemelt időszakokra vonatkozó áremelések is közrejátszanak, de a vendégszám is nőtt – tette hozzá Szigetvári József. A legtöbben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Hévíz szálláshelyeit keresték fel. A legkedveltebb települések közé tartoztak még az utolsó kanyarban Gyula, Szeged, Siófok, Miskolctapolca és Pécs is.

Az idei év bizakodásra ad okot a vezérigazgató szerint. „2020-ban öt-hat százalékos növekedést várunk, ami akkor érhető el, ha a szálláshelyek jövedelmezőség javulását okozó áfacsökkentés hatását minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják” – mondta Szigetvári József. A Szallas.hu vezetője azt is hozzátette, hogy elengedhetetlen, hogy a szálláshelyek továbbra is alkalmazzák a dinamikus árazást, és ez által az egy-két százalékpontos vendégszám-növekedés mellett is lehetséges a szállásdíj-bevételek öt-hét százalékos növelése.