Rekordidő alatt kerülték meg a Balatont (veol.hu)

Czégai Péter olimpikon vitorlázó, magyar bajnok, a Csopaki Vitorlás Iskola szakvezetője vezetésével 17 óra 57 perc 55 másodperc alatt tette meg a 160 kilométert az elmúlt hétvégén egy négytagú csapat a Balaton-kerülőn, amit Kéksálnak neveztek el.

-Kitűnő szelünk volt, az időjárási körülmények viszont erősen téliesre fordultak a Kéksálon, utalt élményeire Czégai Péter, aki negyedmagával, Török Lászlóval, Domonkos Gáborral és Szabó Zoltánnal egy Jeanneau 29.2-essel indult a tókerülőre, amelyre a Balatonon, télen még soha nem volt példa. Útjukat egy telefonos applikáción több ezren követték.

A csapat Balatonfüredről réteges, kifejezetten téli, illetve vízálló ruházatban, mentőmellényben, termoszban forró teával-, és levessel, szendvicsekkel indult el szombaton reggel. A hajóhoz hevederrel kötötték magukat, mert télen, a vízbeesés akár végzetes is lehet. –Nagy biztonsággal indultunk útnak, hogy véletlenül se legyen probléma. Balatonkenese felé sikerült 10-12 csomós, kellemes szélben, csapadékmentes időben felkrajcolni. Aztán Kenesétől optimális, félszeles irány volt Siófok felé, ahol felhúztuk a hátszélvitorlákat, és a hajót 8,4 csomóra felgyorsítottuk, beszélt az útról az olimpikon. Felidézte, közben a szél is elkezdett erősödni, így Siófoknál le kellett szednünk a genakkert, azaz a hátszélvitorlákat, ugyanis a szél is felment húsz csomóra, így innen ejtett menetben haladtunk a cső, illetve a Tihanyi-szoros felé. Útközben eső, jeges dara esett, aztán komoly havazásba került a csapat, a látótávolság lement ötven méterre, ami egészen Balatonföldvárig tartott. Ott szűnt meg a hóesés, és Földvártól húsz csomós északi szélben haladtak Balatonszárszó felé, és ott, a déli parton fordultak meg Zánka irányába. Közben megváltozott a szélirány és Zánkától egyenesen tudtak menni Badacsony felé, ahol 15 csomóra leállt a szelük. Balatonszárszónál és Zánkánál kellett takkot, irányt váltani, és egészen Keszthelyig tudtak haladni 15 csomós szélben, átlag öt és hatcsomós sebességgel vitorláztak.

-A Kékszalaghoz képest nagyon jó időt sikerült mennünk, hangsúlyozta Czégai Péter. A Kékszalag ugyanis nyáron a Keszthelyi-öbölnél tartogat meglepetéseket, gyakran eláll a szél, vagy megfordul, amire a Kéksálon nem volt példa, ezúttal végig kifújt, 15 csomós szélben tudtak vitorlázni, Zánkától Keszthelyig, és onnan egészen Balatonfüredig. Keszthelynél a nézelődők kedvéért még kisebb kitérőt is tettek a móló közelében.

Balatonfüred felé északi szél fújt, ezért maradtak az északi part alatt, egy takkon tudtak haladni Tihanyig, ott is sikerült nagyon jól áthaladniuk, mert nem volt szélmegállás. Fürednél ráhúzni kellett, és egy takkon bevitorláztak a célba hajnali három óra előtt, ahol sokan várták őket.

-Ha nyáron ezzel a hajóval, ennyi idő alatt a Kékszalagon befutnék, nagyon boldog lennék, értékelte a hajózást a magyar bajnok.