Rekord hallgatói számmal indul a Veszprémi Érseki Főiskola éve (vehir.hu)

Megnyitotta 2024/2025-ös tanévét a Veszprémi Érseki Főiskola. Az intézmény évről-évre egyre népszerűbb a hallgatók körében, erre most is rámutattak a számok. Az évnyitón ünnepélyesen is üdvözölték a gólyákat, összesen kétszáznegyven új hallgatóval indul az év.


Az ünnepi szentmisét követően ünnepélyesen is megnyitották a 2024/2025-ös tanévet. Udvardy György érsek köszöntötte elsőként az elsőéves hallgatókat. Kiemelte: köszöni a bizalmat, amit megadva a fiatalok a Veszprémi Érseki Főiskolát választották. A tanulás önmagában is bizalmat feltételez, amit nem csak kifejezni, de megerősíteni is kell: méghozzá a tudomány iránt. Ma sokan megkérdőjelezik a tudomány fontosságát – folytatta az érsek –, sok a tennivaló tehát a bizalom még erősebb elmélyítésében – tudósított a vehir.hu.

Hozzátette: a bizalom a tanárok iránt is fontos, ahogy a megszerzett tudás felé is. Udvardy megköszönte Sebestyén József rektornak, amiért nem is egyszerű körülmények között új szakokat tudott akkreditáltatni, és ezzel a főiskolát felvirágoztatta, ahogy ezt a számok is mutatják. Kiemelte: aki a szociális irányt választja, jót akar az embernek, így az Istennek.

Hegedűs Barbara alpolgármester is köszöntötte az elsőéves hallgatókat. Egy új tanév kezdete mindig izgalmas, és egyben jó lehetőség a számvetésre, amikor saját céljainkat, terveinket is újra gondolhatjuk. Hová tartunk? Az önmagunkkal való találkozás ilyenkor nagyobb szerepet kap, ennek kidolgozásával a közösség felé is adni tudunk. A lelki növekedés ideje jön el ilyenkor, ebben a folyamatban nem mindig könnyű felismerni, milyen feladatot szán nekünk Isten, de a teendők, a feladatok mind irányt mutathatnak.

Hozzátette: az emberi lélek és az egymás iránti felelősség fontos és pótolhatatlan, a digitális tér sem helyettesíti. A jövő nemcsak a technológiával, hanem az egymásra figyeléssel is fejlődhet. Veszprém városának képviseletében elmondta, a hely ereje és jövője nagyban függ a főiskolától, amely akkor lehet erős, ha az emberek figyelnek egymásra, erősítik egymást. Arra biztatta a gólyákat, vegyenek részt a város mindennapi életében, élvezzék a lehetőségeket, és közben építsék Veszprémet.

Sebestyén József, az intézmény rektora úgy fogalmazott: jó reményekkel vág neki az új időszaknak, igazi ünnepként gondol tehát magára a rendezvényre is, hiszen az intézmény újraalapítása óta idén tudták a legtöbb hallgatót felvenni a főiskolára. A kétszáznegyven új hallgató közül kilencvenen kezdik meg az új szakot, vagyis a csecsemő- és kisgyermek nevelő alapképzési szakot. Dinamikus fejlődés jellemzi a főiskolát, a rektor bízik abban, hogy még több új szakot tudnak majd beindítani, mint például az ápolási és betegellátási alapszakot. A szociális ágazat részére minél több szakembert szeretnének képezni, ahogy eddig is tették.

Az intézmény iránt egyre többen érdeklődnek, a rektor úgy fogalmazott, hogy sikerült kilépni az árnyékukból, hozzátette: a Pannon Egyetemmel közösen szeretnék elérni, hogy a hitéleti gyökerektől nem elszakadva erősödjenek a pedagógiai képzésekben is.

A rektor elmondta: Veszprém egy különleges ékköve az országnak, kisebb történelmi kitekintéssel is megalapozta mindezt. Hozzátette: a tavaly Európa Kulturális Fővárosa címet is viselő hely számos lehetőséget nyújt. Büszkén köszöntötte végül az elsőéves csecsemő- és kisgyermek nevelő alapképzési szak hallgatóit, nagy álom valósult meg azzal, hogy sikerült akkreditálni ezt a rendkívül hiánypótló képzést.