Princzinger Péter: Az e-bike a balatoni kerékpáros turizmus záloga (turizmus.com)

Az e-bike előnye megkérdőjelezhetetlen a kerékpáros turizmusban, a Balaton térségében pedig nem is várható érdemi előrelépés a kerékpáros szolgáltatási színvonalban megfelelő e-bike flotta nélkül – állítja a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a turizmus.com interjújában.

 

Princzinger Pétert az interjú első részében a kerékpárút-fejlesztésekről, a Covid-hatásról, a BalatonBike365 programról és a kerékpáros szolgáltatók szemléletformálásáról kérdezték. Az interjú a balatoni kerékpáros turizmus jelenlegi kihívásaival folytatódik:

*

Aki ma nekiveselkedik a Balaton körbebiciklizésének, finoman szólva meglehetősen változatos, helyenként kritikus minőségű utakon tekerheti le a 206 km-es távot, és a főszezonon kívül egyes – főleg a déli – szakaszokon vadászni kell nyitva tartó szolgáltatót. Mikorra érheti el a Bringakör teljes hosszán a nyugati kerékpáros desztinációk színvonalát mind az épített, mind a kiszolgáló infrastruktúrát tekintve?

– Érdemes felidézni, hogy a Balaton fejlesztéséről már 1957-ben (!) egységes, regionális szemléletben gondolkodtak. Akkor ez világszenzációnak számított, ebben az időben a területfejlesztés még inkább konkrét városokra koncentrált. A Balaton természetföldrajzi adottságai turisztikai szempontból ideálisak, nagy előnye továbbá, hogy több száz kilométeres távolságból bárhonnan könnyen elérhető – a szomszédos országokból és Magyarországról egyaránt. A Balatoni Bringakör egy egyedülálló körút, amely összeköti a partmenti településeket, és egyúttal megteremti a közúti összeköttetést a parttól távolabbi településekkel.

– A balatoni kerékpáros turizmus jelenlegi viszonyaival kapcsolatos, általános előítélet, hogy a legfőbb probléma a Balatoni Bringakör állapota. Az útminőség valóban az egyik fontos eleme a kerékpáros turizmus feltételrendszerének, de a Balaton esetében korántsem ez a legszűkebb keresztmetszet. Az állításom az – ugyanis ez már többéves tapasztalatom –, hogy ha a kollégáimmal bármilyen létszámú és összetételű csoportot elviszünk a Balaton bármely részére kerékpározni, életre szóló élményben lesz részük – feltéve, ha ránk bízzák az adott túrának megfelelő kerékpárok kiválasztását. Azt szoktuk mondani, hogy a Balaton a 60 perces kerékpáros programtól a 6 napos túráig „bármit tud”.

– A Balatoni Bringakört mi együtt értelmezzük a hozzá kapcsolódó, a desztinációban kerékpározható további minimum 600 km úttal, mely részben kisforgalmú közút, részben erdei vagy mezőgazdasági út. Ez az összesen mintegy 800 kilométernyi út egy különleges, változatos, jelentős részében egész évben járható hálózatot alkot, amely a hajókapcsolatok kihasználásával még tovább variálható – ez nemzetközi szinten értelmezhető versenyelőny.

 

Az interjú folytatása itt érhető el.