Petendi Langalló: „Bezárásról szó sem lehet”

Dehogy van vége! – reagáltak a vigántpetendi Petendi Langalló tulajdonosai arra a cikkre, amelyik ezzel a címmel jelent meg, felsorolva őket is: „Kész vége! Ezek a balatoni csúcséttermek húzhatják le a rolót a szezon után: már árulják is őket”. Mint mondják, öt éve árulják már az éttermüket, de nem mindenáron, és nem akárkinek.

 

Szabóné Mészáros Ibolya a HírBalatonnak elmondta, férjével 23 éve, családi vállalkozásban működtetik a Petendi Langallót. Nagyon jó törzsvendégkörük van, és nem csak környékbeliek. Az ország több pontjáról is visszajárnak hozzájuk, többükkel sokéves barátság is összeköti őket. „Ennél jobbat nem is kívánhatnék” – fogalmaz a tulajdonos.

Javarészt magyarok térnek be hozzánk. a legtöbben Budapestről és Tatabányáról jönnek, de akadnak törzsvendégeink Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, vagy Szegedről is

– meséli Ibolya, megjegyezve; „nagyon sokat dolgoztunk ezért”.

Beszámolt arról is, hogy az utóbbi években mintha fogyna az emberek pénze, és jobban meggondolnák mikor ülhetnek be egy-egy étterembe. Ez a Petendi Langallónál is érezteti hatását, de továbbra se panaszkodhatnak a forgalomra. Akkor miért árulják az éttermet és a szomszédos otthonukat? – merül fel a kérdés.

Egyrészt a csúcson kell abbahagyni, addig kell lépni, míg egy jólműködő vállalkozást tudunk továbbadni, másrészt idősödünk. A férjem már 66 éves, és az egyre forróbb nyarakon egyre keményebb munka két nagyon forró kemence mellett dolgozni

– mondta Ibolya.

A langalló, azaz a kelttésztás kenyérlángos iránt nem lankad a kereslet, igen népszerű street food étele a nagyrendezvényeknek. A vigántpetendi étterem hazai ízekben bővelkedő kínálatának főszereplője is a kreatívan, folyamatosan bővülő langalló-kínálat. A vendégek egyik favoritja a csülök dödölletésztában, ami helyi specialitás, Ibolya férje álmodta meg.

A vállalkozó házaspár három gyereket nevelt fel, unokából pedig most jön a negyedik. Szeretnének a közelükbe költözni. A gyerekeknek jó munkahelyük van, hiszen mérnökök, közgazdászok lettek, nincs aki átvegye a szülők vállalkozását.

Más élet ez itt. Nyaranta hajnali ötkor be kell már fűteni a kemencéket, és nem ér véget a munka 8 óra múlva. Ezt csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, és nagyon kell tudni az emberekkel bánni

– árulja el Ibolya a siker receptjének fontos alkotóelemeit, túl a családias légkörön és kínálaton.

Itt férje, István is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Mint meséli akadt, és most is akad érdeklődő, de akárkinek, akármennyiért nem adják el életük munkáját. Olyannak szeretnék eladni az éttermet és az otthonukat, aki hasonló színvonalon tovább működteti a Petendi Langallót. „Nem mindenáron, és bezárásról szó sem lehet” – mondják mindketten. Ibolya hozzáfűzi mi még az elvárás a vevő felé: „Szívvel-lélekkel csinálja tovább, és úgy szeresse a vendégeket, mint mi”.

A Petendi Langalló a novemberi hideg idő beálltával – ahogy az elmúlt években is volt – télire bezárt, de március közepétől újra várja a vendégeket.

***

Vigántpetendet sokan a Művészetek Völgye településeként, és a langallója okán ismerik. Az eladó étterem belül mintegy 25-30 fő befogadására alkalmas, a teraszán további száz ember fér el. A 8433 négyzetméteres telken egy nagy, térkövezett parkolót is kialakítottak. A szomszédos ingatlan, ami szintén eladó, egy háromszobás, mintegy 130 négyzetméteres ház étkezővel, nagy konyhával és két fürdőszobával. A két ingatlant együtt, 379 millió forintért hirdették meg eladásra.