Ovibezárás Siófokon: aláírásgyűjtésbe kezdtek a megmaradásáért (siofoki-hirek.hu)

Egyre kevesebb a gyermek Siófokon, júniusban bezár a régi kiliti városrészben található ovi. A polgármester videóüzenetben ismertette a döntés indokait és részleteit. A helyiek aláírásgyűjtésbe is kezdtek a tagóvoda fennmaradásáért, amit a jelek szerint az “összérdek” felülír. 2014-ben még 834 kisgyermek járt a siófoki óvodákba, a 2022/23-as várható összlétszám 587. Miközben egyre kevesebb az óvodás, a városnak egyre többet kell költenie a régi óvodái és a bölcsődéje korszerűbbé tételére – írja a siofoki-hirek.hu.

 

A város oldalán olvasható összefoglaló szerint alapos előkészítést követően született meg az az elvi polgármesteri döntés, miszerint június 30-i hatállyal bezárják a kiliti Asztalos utcai Pillangó óvodát, a Fő utcai Napraforgóba pedig a 2021-22-es nevelési évre már nem vesznek fel kiscsoportos korú gyermeket, mert felmenő rendszerben az az óvodai telephely is meg fog szűnni.

A döntés indoka (amellett, hogy a Pillangóba és a Napraforgóba jár a legkevesebb gyermek jelenleg is) az is, hogy mindkét említett óvodaépület állapota annyira leromlott, hogy nagyon sokat kellene költeni rá.

A Facebook-on „Összefogás a kiliti Pillangó óvodáért” elnevezésű csoport alakult, s aláírásgyűjtést is kezdtek a tagóvoda fennmaradásáért. A polgármester, aki szerint a “politika rácsimpaszkodott a témára”, videofelvételen részletezte a kényszerű döntés okait:

Mennyibe kerül a 9 siófoki óvoda? Tavaly összesen 661 millió forintba, ehhez a város 511 millió forint állami támogatást kapott, vagyis 150 milliót saját erőből kellett hozzátennünk. Az állami finanszírozás mértéke jelentős részben attól függ, hogy a férőhelyek mennyire kihasználtak; ahol kicsi a létszám, ott arányosan kevesebb az állami támogatás is. De ez esetben nem csak az állami támogatás kisebb, hanem az óvónők bérét sem finanszírozza az állam teljes mértékben. Most Siófokon 5 óvónő bérét kell állnia a városnak emiatt – kezdődik az indoklás.

“Az óvodabezárás mindig érzékeny téma. Korábban is felvetődött már ez többször, de mivel népszerűtlen döntés, így elmaradt. De egy vezetőnek alkalmanként a népszerűtlen döntést is fel kell vállalni, én most ezt teszem, még ha lesznek is olyanok, akik nem tudnak vele azonosulni. Nekem azonban a 25 ezres város összérdekét kell néznem, s ezt figyelembe véve most ez az optimális döntés” – fogalmaz a polgármester.

A hír folytatása itt olvasható.

 

 

 

 

Mozi volt, mielőtt óvoda lett, tavaly volt 60 éves a Pillangó óvoda…(forrás: „Balatonkiliti ölelésében” Facebook-oldal/siofoki-hirek.hu):