Öt szír utassal bukott le Siófokon egy moldáv férfi

A járőrök 2021. február 25-én 23 órakor Siófokon ellenőriztek egy lengyel honosságú gépkocsit. A járművel közlekedő moldáv sofőrön kívül az autóban öt – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott – Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Az akcióról rövid videó, és fotó is készült.

 

Az utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt, valamint az utasokat elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a moldáv sofőrrel szemben – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.