Összetartás és munka mentheti meg a tapolcai sportegyesületet (tapolcaimedia.hu)

A Tiac körül felpezsdült az élet, azonban sajnos nem a bajnokságban mutatott teljesítménye hívta fel rá a figyelmet, hanem az elmúlt hónapokban feltárt gazdasági és szervezeti anomáliák miatt került középpontba.

„Nem kell pánikolni!” – kezdte beszámolóját Rédli Károly, a Tiac VSE tavaly októberben megválasztott elnöke – tudósít a tapolcaimedia.hu.   Elmondta, hogy bár szűkös gazdálkodás mellett, de minden utánpótlás korosztályos és a felnőtt csapat részére is tartható a bajnokságban való részvétel. A találkozó apropóját az adta, hogy az új elnökség általános tájékoztatót kívánt tartani az egyesület jelenlegi helyzetéről a szülők, szurkolók és a támogatók irányába, – és ezt a jövőben is ilyen formában képzelik el-, azonban a tavaly novemberi elnökváltás bírósági bejegyzése óta több Facebook poszt, bejegyzés is megjelent, mely hivatalos állásfoglalást kívánt.

Az egyesület elnöke részletesen taglalta az elmúlt időszak történéseit, időrendi sorrendben, kezdve az elnökválasztási nehézségektől, az átvilágításon át, a feltárt hiányosságok és kérdéses költéseken, elszámolásokon keresztül, a hivatalból történt feljelentésig. Elmondta, ezek tények, ezekkel nehéz vitázni, a bíróság dönt. A nézőtéren helyet foglaló, körülbelül 50 fő, érdeklődve és megdöbbenve hallgatta a beszámolót, melyet Skerlecz Bence sportmunkatárs egészített ki, a TAO pályázat és az abban tapasztalt, jogszerűtlen forrásfelhasználásokkal kapcsolatban. Rédli Károly elmondta, az MLSZ felé haladéktalanul jelezte a kérdéses kifizetéseket és bízik benne, hogy ez nem befolyásolja az egyesület további működését. Ezt követően az aktuális témákra, Facebook posztokra, nyilvános levelekre terelődött a hangsúly. Bár a Tiac közleményben tájékoztatott, hogy a továbbiakban nem kíván hangulatkeltő megnyilvánulásokra reagálni, a tájékoztatón szóba kerültek az utóbbi hetek, közösségi médiában megjelent játékosok és edző által megfogalmazott bejegyzések. Aki nincs otthon a témában és csupán a tapolcai sportélet rajongójaként vagy érdeklődőként vett részt a találkozón, nem érthette a kérdéseket és válaszokat, hiszen olyan név nélküli személyeskedésbe ment át a diskurzus, melyet kibontani nem elég az újság hasábja, de a találkozó közel két órája sem volt elegendő.

Szóba került a távozó edző, hogy “ő valójában nem is volt szerződtetve” . A felnőtt csapat játékosai, akik nevében a csapatkapitány lemondta a tavaszi szereplést és az első csapat jelenlegi edzőjének elfogadottságáról. Rédli Károly elnök és Egyed Attila elnökségi tag biztosította a szülőket arról, hogy gyermekeik versenyeztetése és edzése zavartalanul folyik. A felnőtt csapat tavaszi fordulókon való részvételéről kizárólag az elnökség dönthet és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Tiac folytassa a küzdelmeket, azonban ha ez mégsem sikerülne, az utánpótlás versenyek és a régióközponti feladatok reményeik szerint továbbra is zökkenőmentesen működnek. A moziban tartott tájékoztatót követően beadta lemondását Dobján Krisztián, az egyesület szakmai vezetője.  Nincs könnyű helyzetben a Tiac. Tisztázni kell a múltat, biztosítani a jelent és szervezni a jövőt. Rédli Károly szerint, összetartás és munka mentheti meg az egyesületet.