Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy Keszthely csak nyáron tartogat színes programokat. Tény, a legmelegebb évszakban van a legnagyobb érdeklődés a turisztikai programok iránt, ám az élet ősszel sem áll meg a művelődési központban. A Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója, Csengei Ágota elmondta, idén nyáron nagyon sikeres volt a szezon, sokan látogatták a programokat, az időjárás is kedvezett a szabadtéri fesztiválokhoz.
– Sajnos a legnagyobb volumenű fesztiválunk, a KeszthelyFeszt első napját az esti vihar elmosta, de az összes többi koncertet sikerült jó időben megtartani. A jelentősebb programokat a nyári hétvégékre szervezzük. Szerencsére az ősz első felében sem unatkozhattunk Keszthelyen.
– Az őszi kulturális szezon a Keszthelyi táncpanoráma programmal indult, amely 16 éve töretlen népszerűségnek örvend, s idén sem volt másként. Októbertől már teljes gőzzel indulnak az őszi és téli programok. Múlt héten elindultak az ismeretterjesztő előadássorozataink, például a Világjáró klubunk, a Nyitott szemmel, a Lélektani esték és az Út a zenéhez sorozat, de a sort még folytathatnánk. Klubjaink egy része a nyár folyamán szünetet tartott, s most októberben indultak el újra – árulta el Csengei Ágota.
Valóban mindenki találhat magának való klubot, hiszen a társasjátéktól kezdve, a kézműves foglalkozásig, rengeteg lehetőség van. Az igazgatónő hozzátette, a sokszínűséggel az a céljuk, hogy a lakosság minél szélesebb rétegét megszólítsák. Az ősz persze nemcsak a közösségi foglalkozásoké, hiszen színházi előadások, koncertek, és családi programok gazdag kínálata is várja az érdeklődőket.
– Október 14 -én fejezzük be az Őszi Magyar Filmszemlét, ahol az utóbbi három év legjobb magyar filmjeit láthatja a közönség. Ez a program teljesen ingyenes. Október 27-én lesz a természetgyógyász nap, ami egy egész napos rendezvény. Kiállítások, előadások is lesznek, s mivel az idei év a levendula éve, e köré és a gyógynövények köré próbálunk több előadást is építeni. Minden hónapban van egy tematikus hetünk, az októberben a Szépkorúak hete, ami 24-től 29-ig fog tartani. Ez alatt sor kerül Mogyorósi József kiállítására, Oszvald Marika zenés-táncos koncertjére, de a szőlőmag jótékony hatásairól is lesz egy előadás – mondta az igazgató.
A legidősebbek mellett, a legfiatalabbak is kikapcsolódhatnak. Keszthelyen található a Népmesepont, amelynek kialakítását a művelődési központ egy pályázat keretében nyerte el. Ez három csodásan kifestett és felújított kistermet takar, ahol két pedagógus, óvodásoknak és iskolásoknak tart mesefoglalkozást. Külön érdekessége, hogy Zala megyében nem található hasonló intézmény.
– A mesepontokban havonta két családi programot szervezünk a sok csoportos foglalkozás mellett. Egyet minden hónap első szombat délelőttjén, míg a másikat a hónap harmadik szombatján. Az első kifejezetten mesefoglalkozás, ahol a szülőkkel együtt játszanak a kicsik, míg a másik egyfajta kézműves foglalkozás. Örülök, hogy ezekre nagyon nagy az érdeklődés minden alkalommal. Legközelebb október 20-án lesz ilyen, s ahogy minden hónapban, most is egy zenés táncházzal ér véget. – mondta Csengei Ágota, aki a novemberi programokat is megosztotta a zaol.hu hasábjain.