A keszthelyi önkormányzat újabb két párnak biztosít lakhatást. A felújított önkormányzati tulajdonú lakásokban eddig élő két fiatal család „kirepül”, helyükre hamarosan újabb, közös életet kezdő párok költözhetnek.
Manninger Jenő polgármester emlékeztetett, a város elkötelezett Keszthely demográfiai helyzetének javítása mellett, ezért indult a Keszthely hazavár!-program, amelyre 199,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban. Ennek részeként a letelepedést támogató kedvezményes lakásbérleti lehetőséggel és ösztöndíjakkal igyekeznek megszólítani a fiatalokat – írja a zaol.hu.
Az Esély otthon – Keszthely hazavár! című pályázat 2018. július 1-jén startolt, amit számos kutatás, szakértői háttértanulmány, illetve széleskörű társadalmi egyeztetés előzött meg. Mindezek eredményeként 2019 tavaszán megszületett a város ifjúsági cselekvési terve, majd 2022 augusztusában két önkormányzati tulajdonú, felújított és berendezett lakást adtak át fiatal pároknak, akik kedvező rezsidíj mellett spórolhattak leendő önálló otthonukra.
Két év elteltével mindkét család saját tulajdonú lakásba költözik, a program pedig folytatódik: hamarosan új lakók érkeznek – a korábbival azonos feltételek mellett – a belvárosi „fészkekbe”.