Orosz Zenei Fesztivál – Mesél a Kerekerdő Tihanyban (likebalaton.hu)

Ötödik alkalommal rendezik meg 2022-ben az Orosz Zenei Fesztivál, mely ezúttal a 150 éve született Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin zenéjét helyezi fókuszba – írja a likebalaton.hu. Október 7-én, pénteken délelőtt 11 órakor a tihanyi Látogatóközpontban lesz látható, hallható az előadás.

A késő romantikus komponista már életében megosztó személyiség volt, zenéje nagy utat jár be a korai romantikus hangvételtől a kései euforikus, expresszionista stílusig. Szkrjabint egész életében vonzotta a miszticizmus, a teozófia. Kezdeti vallásosságát felváltotta egy Messiás-komplexus, amiben saját teremtő erejét szerette volna művészete által a végsőkig elvinni, mellyel az emberiség megmentését és felemelését tűzte ki az elérendő végső ars poeticájának. Bár hasonló célokra fesztiválunk nem vállalkozhat, de reméljük, hogy a fesztivál végén egy emelkedettebb lelkiállapotba kerülünk, ezzel is közelebb kerülvén a fájóan fiatalon elhunyt alkotó által megálmodott célokhoz.

Idén is három városban jelentkezik a fesztivál: Budapesten, Debrecenben és Tihanyban.

Október 7.

Utazás a kerek erdőbe – mese tánccal, énekkel
A mese az erdőben élő állatokról szól, akik jó barátságba kerülnek egymással. Tündérek kísérik útjukat, segítenek nekik. Sok-sok izgalmas pillanat van, amit a közönség csak fokoz, szinte úgy érzik, ők is benne vannak a mesében, ott vannak a kerek erdőben.

A műsorban fellépnek Magyarországon élő orosz, ukrán, moldáv gyerekek, akik a mesét magyarul mondják el, de a kis állatokról szóló énekeket a saját nyelvükön adják elő tánccal is fokozva az erdei izgalmakat. Persze minden jó, ha a vége jó, így közönség is, előadó is boldog a mese végére.
Az előadást az Öröm tánc- és zenestúdió kis művészei adják elő, a rendező tanár: Agoch Natalia
Az előadás ingyenesen látogatható.

Időpont: 11:00
Helyszín: Tihany, Látogatóközpont