Online oktatás és beiratkozás a keszthelyi Festetics György Zeneiskolában is (tvkeszthely.hu)

Sikeresen átálltak az online oktatásra a keszthelyi Festetics György Zeneiskolában is. A zenepedagógusok otthonról vagy az intézményből videón keresztül tanítják a diákokat a különböző hangszereken. Az intézményben nem ez az egyetlen változás. A jövő évre szóló beiratkozást is interneten keresztül kell megoldaniuk a szülőknek és a tanulóknak.

Tanítványát  az interneten keresztül hívja Németh Ildikó hegedűtanár. A digitális zeneoktatásra a járvány miatti intézménybezárás után gyorsan tudtak átállni a pedagógusok. Mindannyian másképp reagáltak a helyzetre, hiszen különböző felszereltséggel és technika tudással rendelkeztek. Németh Ildikó szerint azonban mindenki jól vette az akadályt. A diákok is különböző módon fogadták, hogy nem léphetnek egy ideig a tantermekbe. Bár a személyes jelenlétet nem lehet pótolni, a videóhívás segítségével látják és hallják egymást a diákokkal, így közösen tudnak gyakorolni.

Sokkal nehezebb igen. Kétszer el kell mondani, nem hallja a gyerek a másik oldalon éppen amikor ő hegedül azt az instrukciót, amit itt az óra közben, a darabok közben segítünk, hogy az mindjárt megvalósuljon. Meg kell ismételnünk és akkor újra kell kezdenünk, újra mutatni ugyanazokat a pillanatokat, hogy a gyerek meg tudja csinálni.

A pedagógusok egy része otthonából tudja tanítani a gyermeket, de az intézmény falai között is van lehetőség a digitális oktatásra. Azoknak, akiknek viszont nem voltak meg a technikai feltételeik, őket különböző módszerekkel próbálják segíteni. Videó- és hangfelvételeket is készítenek a pedagógusok, ezek elemzésével is foglalkoznak.

Tavaly májusban a zeneiskola nyílt napján kipróbálhatták a különböző hangszereket azok, akik szerettek volna jelentkezni az intézménybe. Ezt ebben a tanévben nem tudják megszervezni a koronavírus-járvány miatt. A beiratkozásra is más lehetőséget kellett keresni. Így a jelenlegi és a leendő diákok az internet segítségével jelezhetik tanulási szándékukat.

Ezen az adatlapon, amit kiküldünk, jelentkezhetnek. Az újaknak pedig az általános iskolákba az alsótagozatos osztályfőnököknek küldtünk ki hasonlóan ilyen tájékoztató anyagot, amin a szülők megkereshetnek minket. Természetesen rajta van az e-mailcím is meg a telefonszám is, adott esetben, ha szükséges, akkor személyesen is lehet érdeklődni. Viszont itt is, ahogy a többi iskolában is úgy tudom, hogy így van, hogy azért a személyes találkozásra nagy valószínűséggel és mindannyiunk reménye szerint augusztus vége fele, szeptemberben kerülhet sor – ismertette Bánhidai Tamás igazgató.

A zeneiskola igazgatója elmondta, a beiratkozás folyamatos, a további információkról bármikor érdeklődhetnek a szülők.

A Keszthelyi TV híradása itt megnézhető.