Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében, június 14-én este Balatonfüreden, a Kisfaludy galériában kerül majd sor – írja a veol.hu.
A június 12–15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban megrendezendő legnagyobb hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan többek között olyan filmeket nézhet majd meg a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték és az Angi Vera.
Elek Judit Kossuth– és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja. 1967-ben készült lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel. A tavalyi nagy sikerű cannes-i vetítés után itt először láthatja majd a hazai közönség a Sziget a szárazföldöncímű filmjének frissen restaurált verzióját.
Piros Ildikó Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja már négyéves korában szerepelt színpadon. 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, melyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb. Legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére.
Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában című filmje 1996-ban, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi című 2005-ös vígjáték, a 2006-ban készült Szabadság, szerelem és a 2008-as Kaméleon.
Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Közel hatvan film zenéjét jegyzi, melyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az 1978-ban készült Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk a nyolcvanas évekből. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta.
Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó közel ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém.
A Magyar Mozgókép Fesztivál a magyar film ünnepe, különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek. Idén június 12-15. között a legújabb magyar alkotásokkal, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélménnyekkel várja a közönséget Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a mozikban és szabadtéri vetítéseken – írja a veol.hu.