Óévbúcsúztató fürdő-partik (termalfurdo.hu)

A legtöbb városban ingyenes utcabálokkal, koncertsorozatokkal búcsúztatják az óévet, éjszakai habpartyn is részt vehetünk, van, ahol a jéghideg Balatonban mártóznak meg ilyenkor, és olyan is, ahol ostorpattogtatással és kolompszóval űzik el a gonosz erőket, és köszöntik az új évet. A termalfurdo.hu összegyűjtöte, hogy mely fürdőkben lesznek óévbúcsúztató mulatságok.

Zalakaros

A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy fergeteges éjszakai fürdőzéssel búcsúztatják a 2018-as évet a Zalakarosi Fürdőben, ahol éjszakai fürdőpartyval és szauna programokkal, valamint Cosombolis koncerttel szórakoztatják a fürdőzőket. A gyerekek szilveszteri kölyökdiscoval és trombitakészítéssel várhatják majd az újévet. Éjjel szinte minden szálloda tűzijátékkal kedveskedik majd vendégeinek. Aki lemaradna a buliról, január 11-én bepótolhatja, ugyanis pótszilvesztert is tartanak Gáspár Laci fellépésével.

Tamási

Giga – Mega Szilveszteri Fürdőruhás Partyval várják az újévet a Tamási Fürdőben. Hétfő este nyolc órától hajnalig tart a szilveszteri mulatság, éjfélkor gyertyafényes pezsgőzéssel. Sztárvendég: Irigy Hónaljmirigy.

Tapolca

Szilveszterkor Malom-tó átúszást és az Örömfutást rendeznek Tapolcán, 9:30-kor Boombatucada együttes óévbúcsúztató műsorával kezdődik a nap, majd a közös bemelegítést követően a festői szépségű Malom-tó partján futóverseny várja a családokat, ezt követően a legbátrabbak Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok birkózóval és Schirilla Györggyel, a nemzet rozmárjával megmártózhatnak a 16 C hőmérsékletű Malom-tóban.