Nyitott porták a Zala-völgyében

24 családi porta fogott össze a Zala-völgyében, hogy egy egész nyáron átívelő programsorozat keretében megmutassák az érdeklődőknek a térség kincseit  Zalacsánytól Kisgörbőig. A személyre szabott, családias hangulatú Nyitott Porta programokon a házigazdák kalauzolásával ismerkedhet a résztvevő a gyógynövények és a hagyományos kertészkedés praktikáival, a vegyszermentes borászkodással, méhészkedéssel, vagy készíthet tradicionális recept alapján házi szörpöt és lekvárt – írja közleményében a Zalai Hagyományőrzők Egyesülete.

Tény, hogy egyre többen vágynak nagyszüleik – szinte már feledésbe merült – békés életére, a feledhetetlen gyermekkori nyaralások érzésére, ízeire, biztonságára. A vidéki porták elfeledett életét elevenítik fel a vendéglátók, akik a következőképpen hirdetik magukat:

“Vágyik a házi kecskesajt, a falusi füstölt sonka vagy a zalai cukorperec nosztalgikus ízeire? A Zala-völgyében ezeket is megtalálja, sőt még elkészíteni is megtanulhatja. A portákon nem tömegrendezvényeket fog találni, ahol elveszik az egyéniség! Itt a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnak és alakíthatják az eseményeket, saját kreatív személyiségükkel és gondolatvilágukkal. Nyitott Porták és nyitott emberek várják a családokat, baráti társaságokat egész nyáron Hévíz és a Balaton közvetlen szomszédságában, a zalai dombok ölelésében.”

Nem maradhat ki a gyerekek kedvence az állatsimogató, a lovarda és az íjászat sem a programból, de még mangalica farmra is elvetődhetnek a gasztro kalandorok.

A kezdeményezésről bővebben: www.nyitottportak.hu , a  www.facebook.com/nyitottportak/ és a https://youtu.be/jWpsbeimD7k oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.